Élőlények a vízcseppben
Az, aki először látott szabad szemnek láthatatlanul parányi élőlényeket, nem orvos volt, nem is tudós, hanem egy holland kereskedő, Anton van Leeuwenhoek. A XVII. század második felében saját csiszolású üveglencsékből szerkesztette meg nagyítókészüléket, az első mikroszkópot, amellyel mintegy kétszázszoros nagyítást ért el. Érdeklődéssel tett a "górcső" alá a legkülönbözőbb anyagokat, metszeteket, hogy azok legkisebb elemeit tanulmányozza. Ő volt az, aki - saját leírása szerint - vízcseppekben "apró állatkákat" figyelt meg. Háromszáznegyven évvel ezelőtt természetesen sem ő, sem a londoni Royal Society tudósai, akiknek megírta tapasztalatait, nem lehettek tisztában azzal, mit is fedezett fel. Ma már tudjuk, hogy a laikus természetbúvár baktériumokat láthatott a tárgylemezen.
Mitől erjed meg és miért romlik meg a bor?
A mikrobiológia megteremtője, aki a kórokozók megismerésében, terjedésük sajátosságainak megismerésében az első, meghatározó lépéseket megtette, érdekes módon szintén nem orvos, hanem egy XIX. századi fizikus, vegyész és biológus volt: Louis Pasteur. Eleinte az orvostudomány kevéssé érdekelte, gazdasági szempontokból, a francia bortermelők és serfőzők kérésére kezdett foglalkozni az erjedés problémájával.
Megállapította, hogy ezt a folyamatot apró élőlények, a növényvilág legalsó fokán álló baktériumok befolyásolják, és hasonló mikroorganizmusok játszanak szerepet a meghiúsításában is. Az alkoholos és tejsavas erjedést illetve az elhalt szervezetek bomlásának, rothadásának jelenségeit vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy mindezek a folyamatok összefüggésbe hozhatók az élő szervezetekben megtelepedett mikroszkopikus parazitákkal. Ő dolgozta ki a "pasteurizálás", vagyis a hővel való fertőtlenítés eljárását: 50-60 fokra hevítve a tej, a bor vagy a sör kórokozói elpusztulnak.
A selyemhernyó vésztől a veszettségig
Pasteurt zseniális ösztöne vezette a gondolatra, hogy általában az élő szervezetekben zajló kóros folyamatokat, például a seblázat vagy bizonyos fertőző betegségeket is hasonló eredetűnek sejtse. Mivel ezután e legapróbb élőlények - a baktériumok - szakértőjének tartották, őt bízták meg a selyemhernyó-állományt pusztító kór, illetve baromfikolera, majd a Franciaország juhállományában akkoriban veszélyesen terjedő lépfene-betegség természetének vizsgálatával. Pasteur felismerte e betegségek közös vonásait, rájött arra, hogy valamennyi hátterében baktériumok állnak. Ezeket különféle táptalajokon ki is tudta tenyészteni, megfigyelte életük, szaporodásuk természetét, sőt, bizonyos ellenlépéseket is képes volt tenni ellenük. Azt tapasztalta ugyanis, hogy a baromfikolera vagy a lépfene betegségek enyhébb változatából felépülő állatok újabb fertőzéstől nem betegszenek meg. Rájött, hogy ezt a védettséget a baktériumtenyészetek legyengített kórokozóival oltva mesterségesen is elő lehet idézni.
Mennyi a normál nyugalmi pulzus, és mikor a legjobb megmérni?
Nyereményjáték szabályzat 2025.11.
A XIX. században sok emberáldozatot is követelő veszettséget kezdte kutatni, és sikerült is a fertőzés okozóit - ma már tudjuk: vírusait - elkülöníteni. Nagyszabású állatkísérletek folytak éppen, amikor a tudományos munkát, az addigi eredmények humán gyógyításban való alkalmazását 1885-ben egy véletlen gyorsította fel. A tudóshoz egy kisfiút hoztak, akit két nappal korábban veszett kutya mart meg, és édesanyja könyörgött, hogy mentse meg az életét. Pasteur, aki nem volt orvos, és a kutatásaival még messze nem jutott az ehhez szükséges szintre, rettenetes felelősséget vállalt, de úgy döntött, megkísérli: a gyermeket a veszettséget hordozó, legyengített anyaggal (beteg nyúl agyából vett váladékkal) oltotta be. Az egyre növekvő mennyiségű szérum megtette a hatását, a kisfiú meggyógyult.
A fejőlány himlője
Az "átkozott legelők" titka
A bakteriológia legnagyobb alakja a francia Pasteur mellett a vele egyidőben munkálkodó német Robert Koch. Vidéki körorvosként dolgozott, amikor a területén gyakori lépfene betegség hátterével kezdett foglalkozni. Sikerült elkülöníteni és kitenyészteni a lépfenét okozó baktériumot, és felderítette szaporodásuk módját, felfedezte a baktériumspórák közvetítő szerepét. Ezzel fejtette meg a környékbeli "átkozott legelők" titkát, rájött arra, hogy a kórokozók hogyan maradhatnak ezeken évekig fertőzőképesek. 1880-tól a berlini Birodalmi Egészségügyi Intézet élén a bakteriológiának szentelhette magát: ő tenyésztette ki először a tuberkolózis és a kolera kórokozóját, tanulmányozta a gennykeltő baktériumokat és több más, fertőző betegség kórokozóját. Ő dolgozta ki a baktériumok tenyésztésének, vizsgálatának eszközeit és módszertanát, munkásságával vált a mikrobiológia önálló tudománnyá.
Mesterséges gyomorfekély
Bár ma a mikrobiológia más kórokozók, vírusok, gombák, protozoonok, stb. kutatásában is hatalmas lépéseket tett, téved, aki azt hiszi, hogy ma már mindent tudunk az elsőként felfedezett baktériumokról, az általuk okozott betegségekről. A nyolcvanas években derült ki például, hogy az igen gyakori, civilizációs betegségnek tartott gyomor és bélrendszeri fekélyt is baktériumok okozzák. Barry J. Marshall és J. Robin Warren, ausztráliai orvos-párosnak köszönhető ez a felfedezés: gyomor- és nyombélgyulladásban szenvedő betegek szövetmintáiban addig nem ismert baktériumokat mutattak ki és tenyésztettek laboratóriumban. Ez a Helicobacter pylorinak nevezett kórokozó felelős az emésztőrendszeri gyulladások és az azok talaján kialakult fekélyek nagy részéért, sőt, növeli az emésztőrendszeri tumorok kockázatát is.
Az orvosi áldozatvállalás sem elavult fogalom napjainkban sem: Marshall professzor úgy ellenőrizte eredményeit, hogy saját magát fertőzte meg a felfedezett kórokozóval, amely ki is váltotta nála a feltételezett gyulladásos megbetegedést. Munkatársaival nemcsak a baktérium-fertőzés vérből és a kilélegzett levegőből való kimutatását, hanem a megfelelő antibiotikum-kombinációkkal történő kezelését is kidolgozta. Felfedezését Nobel-díjjal jutalmazták.
Legjobban: