Orbán: minden településen lesz oltási akciónap

A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A kormányfő azt várja ettől, hogy "a harmadik oltást felvevők száma rakétasebességgel lő majd ki".

Kiderült, a Pfizer vagy a Moderna a hatékonyabb .

Az elmúlt szűk két hétben, csütörtök estig egymillió oltást adtak be az oltási kampány során. Ebből 800 ezer volt a megerősítő, harmadik oltás, míg 115 ezer első oltás történt, vagyis ennyien döntöttek úgy, hogy eddig "valamilyen rejtélyes okból nem oltatták be magukat, most mégis felveszik" - mondta el Orbán Viktor.

A kormányfő szerint a "harmadik oltással vágtatunk, jól állunk": 2,6 millió embert vette fel a megerősítő oltást, ami a lakosság 27 százaléka, miközben az uniós átlag 10 százalék körül van. Hozzátette, a legnagyobb ajándék, amit idén egymásnak és a szeretteinknek adhatunk, az az, ha beoltatjuk magunkat.

Orbán Viktor miniszterelnök arról tájékoztatott, hogy a következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap.
Orbán Viktor miniszterelnök arról tájékoztatott, hogy a következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Mindenkit megkeresnek

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy mivel az első és második oltás hatékonysága hat hónap után csökken, a kormány azt tervezi, hogy mindenkit, akinek lejár a védettségi ideje, meg fognak keresni személyesen - e-mailben, sms-ben, levélben is -, és megkérik őket, vegyék fel a harmadik oltást. Az emlékeztető oltással egyébként a védettségi szint ismét 90 százalék fölé emelhető, emlékeztetett a kormányfő.

A pedagógusok oltásával kapcsolatban a miniszterelnök leszögezte: a szülők részéről jogos elvárás a pedagógusok felé, hogy tegyenek meg ők is mindent a gyerekek egészsége érdekében, vagyis vegyék fel az oltást. Úgy fogalmazott, a pedagógushiány "nem kellemes dolog", de ha a gyerekek komolyan megbetegednek, az még sokkal nagyobb baj.

Az omikron variánsról Orbán Viktor azt mondta: a tudományos közösségnek nincs még általánosan elfogadott álláspontja arról, hogy ez mennyivel veszélyesebb és mennyivel terjed gyorsabban. Ugyanakkor úgy látja, hogy az első-két nap ijedtsége nagyobb volt, mint amit az új variáns ereje indokolt. "De hát, aki egyszer megégette a száját forró tejjel, az a hideg vizet is fújva issza. (..) Mi is így vagyunk, jobb az óvatosság" - jegyezte meg.

A COVID-19-betegek gyógyulási esélyeinek javítása érdekében vérplazmaadásra kéri az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) azokat, akik a negyedik járványhullámban átestek koronavírus-fertőzésen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!