Még nem kapott oltást 15 ezer pedagógus

A magyarországi pedagógusok 10 százaléka még nem kapott oltást, ez nagyjából 15 ezer embert jelent. Ha elutasítják a vakcinát, fizetés nélküli szabadságra küldik őket.

A pedagógusok mintegy 90 százaléka élt felelősségteljesen a koronavírus elleni oltás lehetőségével - közölte a Népszava kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Ez azt is jelenti, hogy 10 százalékuk viszont nem jelentkezett a vakcinák egyikéért. Miután valamivel kevesebb, mint 150 ezer pedagógus van az országban, a tárca által közölt arányszám alapján csaknem 15 ezer tanár továbbra is oltatlan.

Omikron variáns: mennyi idő, mire jöhet az új vakcina? Noha a meglévő oltóanyagok továbbra is védelmet nyújtanak, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szükség esetén három-négy hónapon belül uniós használatra ajánlhatja azokat a koronavírus elleni vakcinákat, amelyeket az új, omikron nevű variáns legyőzésére fejlesztenek ki - közölte Emer Cooke, az EMA főigazgatója.

Két hétig igényelhetik még az oltást

Az állami oktatási-nevelési intézményekben kötelezővé tették az oltást, az érintetteknek még két hétig, december 15-ig van idejük azt felvenni. Ha nem teszik meg, fizetés nélküli szabadságra küldik őket. A lap a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) nem reprezentatív felmérését is idézi, melynek eredménye szerint az általuk vizsgált 1500 intézményben mintegy ötezer pedagógus nincs beoltva, közülük háromezren pedig nem is tervezik felvenni a vakcinát. Az NPK elnöke, Horváth Péter az Indexnek azt mondta, januártól a munkavállalók 10-20 százaléka kieshet a rendszerből, ami egyértelműen veszélyezteti a feladatellátást.

A magyarországi pedagógusok 10 százaléka még nem kapott oltást. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
A magyarországi pedagógusok 10 százaléka még nem kapott oltást. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

A szaktárca szerint ugyanakkor nincs ok az aggodalomra, az NPK felmérése önkéntes adatszolgáltatásra épült, nem reprezentatív, a gyermekek oktatása pedig eddig is, ezután is biztosított. "Mivel jelenleg is zajlik a meghosszabbított nagy sikerű oltási akcióhét, jelenleg nem lehet adatokat mondani arra nézve, hogyan fog a különböző intézkedések hatására megemelkedni az átoltottság" - írták a Népszavának.

Karikó Katalin szerint a Pfizer a korábbi 100 helyett immár 31 nap alatt is képes új oltóanyagot fejleszteni, amennyiben a koronavírus egy új variánsának felbukkanása ezt szükségessé teszi.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!