Ön is elkaphatja a tbc-t a buszon, villamoson, repülőn?

Cseppfertőzéssel, emberről emberre úgy terjed, ha a beteg ember épp abban az állapotában van, hogy bizonyos mennyiségű bacilust ürít a légúti nedveivel. A betegségnek csak egy szakaszában fertőzőképes a tébécés beteg. Nem feltétlenül kell ahhoz köpetet üríteni, köpködni, hogy a baktériumok kijussanak a szabadba, a légzés, a beszéd is éppen úgy fertőzhet, mint a köhögés, tüsszentés - mondta dr. Strausz János, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főigazgatója.

A HáziPatika.com kérdésére a szakember azt válaszolta, hogy a járművek kapaszkodóinak megérintésével nem lehet megfertőződni. Hozzátette azonban, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint akkor már van esély a megbetegedésre, ha valaki 8 órát együtt tölt egy légtérben fertőzőképes tébécéssel. Ilyen módon például a hosszú repülőutak alatt van esély a fertőződésre.

"Eddig 2 esetben kaptunk faxon felkérést a WHO-tól, hogy keressük meg xy-t, aki egy éppen fertőző tbc-s beteg mögött ült két sorral ezen és ezen a repülőgépen" - ismertette a hazai eseteket a főigazgató.

Ebben az esetben körülbelül 10 százalék esélye van arra, hogy az illető a kórokozóból "kapott". Ez azonban még nem jelenti azt, hogy beteg is lesz, mert kell egy bizonyos mennyiségű kórokozó a fertőzéshez. Ráadásul az immunrendszer is felveszi a harcot a betolakodó ellen.

"A fertőzés semmiképpen nem terjedhet fertőzött tárgyak megfogásával" tette hozzá dr. Kovács Gábor tüdőgyógyász szakorvos.

Magyarországon 2007-ben 1700 új tbc-s beteget fedeztek fel: javarészt a fővárosban és az ország keleti megyéiből kettőben (Szabolcs-Szatmár, Jász-Nagykun-Szolnok megyében) olyan arányú a betegek száma, hogy emiatt a 30 év felettieknek kötelező a tüdőszűrés.

A legnagyobb gond az, hogy a betegek egy része nem működik együtt az orvosokkal. Egyesek a kötelező kórházi bent fekvés elől is megszöknek, mások a kórházi kezelést követő, járóbeteg-ellátásban végzett gyógyszerszedést hagyják abba idő előtt.

Mivel a baktérium teljes kiirtásához fél évre van szükség, ezért ha valaki hamarabb abbahagyja a kezelést, akkor kialakulnak a gyógyszernek ellenálló, úgynevezett rezisztens baktériumok.

"Ha valaki eleve ilyen, esetleg több antibiotikumnak is ellenálló kórokozóval fertőződik meg, akkor sokkal nehezebb a gyógyítása" - hívta fel a veszélyre a figyelmet a tüdőgyógyász.

A legnagyobb problémát az okozhatja, hogy Romániában, Ukrajnában és Bulgáriában drasztikusan magasabb a tbc-s betegek száma, így onnan bármikor érkezhet fertőzött beteg - mondták el szakemberek.

Kéky Kira

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!