Nyugat-Ukrajnában sok H1N1 influenzás került intenzív osztályra

Nemzetközi járványügyi források szerint Nyugat-Ukrajna három régiójában (Ivano-Frankiv, Lviv and Ternopil) súlyos légúti megbetegedések halmozódását jelentették.

Influenza A járvány során október 19-től 29-én 16 óráig összesen 37.923 személy, köztük 3.418 gyermek betegedett meg. 951 személy került kórházba, ebből 497 gyermek és 137 fiatal felnőtt. Összesen eddig 61 beteg került intenzív osztályra, közülük 31 gyermek. Október 19. és 29. között 29 felnőtt és 1 gyermek hunyt el. (EpiNorth)

Az ukrán Egészségügyi Minisztérium hivatalos közleményben erősítette meg, hogy az országban laboratóriumi vizsgálatokkal kimutatták az A(H1N1)v influenzavírus jelenlétét. A járványban megbetegedett személyektől vett klinikai mintákból 11 esetben igazolták az Influenza A(H1N1)v vírus kóroki szerepét. A járványügyi helyzet értékelése nemzetközi szakértők bevonásával folyik - közölte az ÁNTSZ.

A magyar járványügyi szakemberek folyamatosan követik és értékelik a járványügyi helyzet alakulását Ukrajnában és a hazánkhoz közeli területeken. Rendkívüli intézkedésekre egyelőre nincs szükség. A magyarországi lakosok számára az influenza elleni védőoltások rendelkezésre állnak. A határrendőrség személyi állományának a védőoltása korábban már megtörtént, az átoltottság ellenőrzése folyamatban van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, egyre inkább a gyengén felhős, napos idő válik jellemzővé. Délután, este az északkeleti tájak fölé vastag felhőtömbök sodródhatnak, amelyekből egy-egy záporos csapadékgóc is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a délnyugati országrész kivételével ismét nagy területen megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között alakul. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!