Nem tudni, hány oltatlan van az áldozatok között

Az Országos Kórházi Főigazgatóság nem adatkezelő, ezért állításuk szerint nem tudják megmondani, hogy hányan haltak meg koronavírus-fertőzésben oltatlanul Magyarországon.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő azt szerette volna megtudni az Országos Kórházi Főigazgatóságtól (OKFŐ), hogy az igazolt koronavírus-fertőzöttek , a kórházban ápoltak és az elhunytak hány százaléka kapott oltást, és köztük hányan vannak az egy, illetve a két vakcinával beoltottak. Az OKFŐ 45 napos hosszabbítás után közölte a képviselővel, hogy "a kért formában nem tartja nyilván az adatokat, ezért nem minősül adatkezelőnek".

Nem érthető az indoklás

A politikus Facebook-posztjában kiemeli: a hosszabbítást éppen azzal indokolták, hogy kiemelt szerepük van a járvánnyal kapcsolatos feladatok ellátásában, mint amilyen "a kórházakkal való folyamatos kapcsolat fenntartása, a járvány kezelését elősegítő, rendszeres adatszolgáltatások". Szél Bernadett szerint az OKFŐ korábban egy adatkérésre részletes adatokat szolgáltatott . Például arról, hogy az első, illetve a második oltás után milyen volt a fertőzöttek, kórházban ápoltak és az elhunytak aránya, az egyes oltások szerinti bontásban.

kórház
Nem tudni, hogy az igazolt koronavírus-fertőzöttek, a kórházban ápoltak és az elhunytak hány százaléka kapott oltást. Fotó: Getty Images

A képviselő szerint, miközben más országok minden további nélkül közlik, mekkora a beoltottak aránya a kórházban fekvő koronavírusos betegek és az elhunytak között, Magyarországon ezt egyetlen állami szerv sem hajlandó elárulni. Holott ez az adat nagyon fontos megerősítés lenne ahhoz, hogy lássuk, valóban hatékonyak az oltások, mondta Szél, aki az adatvédelmi hatósághoz fordul az ügyben.

Védekeznünk kell a járvány ellen, még ha nem is mondják Akárcsak a tavalyi évben, idén kora ősszel is felfutásnak indult a koronavírus-járvány egy újabb hulláma Magyarországon, ismét egy viszonylag nyugodtabban telt nyári időszakot követően. Vajon mennyiben játszik közre az időjárás a fertőzés terjedésében, illetve mit jelenthet ez az előttünk álló télre nézve? A témáról dr. Jakab Ferenc virológus professzorral beszélgettünk .

Az Alkotmánybíróság a héten kimondta , hogy jogszerű az oltatlanok korlátozása. Az indoklás szerint az Alaptörvény alapján a veszélyhelyzet idején egyes alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető vagy korlátozható. Ez alapján a jogkorlátozás legitim célja a koronavírus-járvány leküzdése, ezen belül az egészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásainak a csökkentése, a károk enyhítése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra