Négyszer is rossz védettségi igazolványt kapott egy magyar nő

Már négy védettségi igazolványt is kiküldtek egy idős zuglói nőnek. A kártyákat azonban nem tudja használni, mert bejelentése ellenére mindegyiken egy korábbi személyi igazolványának számát tünették fel.

Hamarosan 137 ezer védettségi igazolványt vonhatnak be - kattintson!

Sokan talán irigykednek Irénke helyzetére, hiszen az idős hölgy már négy védettségi igazolványt is kapott. A baj csak az, hogy egyik sem érvényes, mivel mindegyiken a lejárt személyi igazolványának száma szerepel - számolt be róla az ATV Híradója. A zuglói nő tehát nem tudja kihasználni az okmány nyújtotta lehetőségeket. A hibát hiába jelezte minden alkalommal, az illetékeseknek nem sikerült azt kijavítani.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
Négyszer is rossz védettségi igazolványt kapott egy magyar nő. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Így indult a kálvária

Az első hibás kártya kézhezvételét követően Kiss Béláné azonnal jelezte a problémát e-mailben a Budapesti Kormányhivatal felé. Onnan a helyi önkormányzathoz irányították, és kitöltettek vele egy reklamációs dokumentumot. Két héttel később kapott ugyan egy újabb igazolványt, azon viszont ugyanúgy a rossz adat szerepelt, mint az elsőn. Akkor megint kezdődött minden előről. Azonban a többszöri hibabejelentés ellenére negyedszer is az rossz adattal küldték ki az új típusú koronavírus elleni védettség igazolására szolgáló kártyát.

Elkeseredett és dühös

A nő el van keseredve, ugyanis utazni ezzel az okmánnyal biztosan nem tud majd, és elmondása szerint az uszodában is folyton magyarázkodnia kell a nem egyező személyiigazolvány-számok miatt. A panaszok bejelentésekor ráadásul azt is mondták neki, hogy fizessen ki 3 ezer forintot az okmány pótlásáért, de ő egyáltalán nem érti, miért kérnek ezért pénzt, amikor nem az ő hibája, hogy új kártyára van szüksége.

A kormányhivatal oldalán egyébként az olvasható, hogy az elvesztett vagy megrongálódott koronavírus -igazolvány pótlása kerül 3 ezer forintba, a hibás adatokat szerepeltető kártyát pedig ki kell cseréltetni, a rossz okmányt pedig le kell adni a kormányablaknál. Arról viszont nincs tájékoztatás, hogy mit kell tenni akkor, ha valaki többszöri bejelentés után is ugyanazt az érvénytelen igazolványt kapja meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma annyit reagált az üggyel kapcsolatban az ATV-nek, hogy minden védettségi igazolvánnyal kapcsolatos problémás esetet kivizsgálnak.

Koronavírus: így hosszabbíthatjuk meg a védettségi igazolványt - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!