Megvan, mikor nyithatnak ki a könyvtárak

Azt már korábban bejelentették, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével újra fogadhatnak vendégeket a mozik, színházak, múzeumok és fürdők is. A könyvtárakról azonban eddig nem esett szó.

A könyvtárakból országszerte sok ezren szereznek maguknak hétről hétre olvasnivalót, és persze sokan vannak, akik nem csupán kikapcsolódás, hanem tanulás céljából kölcsönöznek ki onnan könyveket. Az egyetemi, főiskolai vizsgák közeledtével pedig igencsak sürgetővé vált a kérdés: vajon mégis meddig maradnak karantén alatt a kötetek? Az Index végül az operatív törzstől kapott írásbeli választ, és kiderült: június 15-ével kinyithatnak a könyvtárak is.

Miért egészséges az olvasás? Kevesen tudják, hogy az olvasás több, mint egyszerű kikapcsolódás és kellemes időtöltés. Valójában mindezek mellett kifejezetten egészséges is. Még akkor is, ha csupán napi öt-tíz percet tudunk rászánni. Részletek itt .

A könyvtárak többsége egyébként már hetek óta készül az újranyitásra, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete szakmai ajánlást is készített ehhez, amelyben négy fázisra osztották a szolgáltatások visszaállítását. A helyben használatot csak az utolsó körben javasolják.

Június 15-ével újranyithatnak a könyvtárak Magyarországon. Fotó: Getty Images
Június 15-ével újranyithatnak a könyvtárak Magyarországon. Fotó: Getty Images

72 órás elzárás vár a könyvekre

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár májusban kezdte meg az előkészületeket. Fodor Péter főigazgató elárulta, hogy kezdetben a központi könyvtárukon kívül még a 14 legnagyobb intézményük ajtaját nyitják majd ki. Először csak az alapszolgáltatások lesznek elérhetőek, tehát vissza lehet vinni a kikölcsönzött könyveket, és az olvasók át tudják venni az előre megrendelt köteteket. Remények szerint így néhány héten belül visszakerül majd a kikölcsönzött könyvek jelentős hányada: jelenleg 231 457 kötet van kint, összesen 63 688 olvasónál. Óvintézkedésként a visszaadott könyveket 72 órára elzárják.

Az Országos Széchényi Könyvtár is fokozatos újraindítást tervez. Mint elmondták, összeállítást készítettek a hazai és külföldi könyvtárak gyakorlatairól, és ezeket a tapasztalatokat felhasználva fognak megnyitni, amikor lehetséges lesz. Az egyébként szokásos nyári szünetet a járvány miatt idén elhagyják.

A könyvtárak azonnali bezárását március 16-án, tehát majdnem 3 hónapja rendelték el. Azóta több helyen különböző alternatív szolgáltatásokkal igyekeztek kiszolgálni az olvasói igényeket. Bizonyos adatbázisokat elérhetővé tettek az interneten, digitális könyvtárat biztosítottak, és van, ahol házhoz vitték a könyveket, azoknak, akik ezt kérték.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!