Megnyalta a kutyája, belehalt a fertőzésbe

Normál esetben nem lehetne bajunk egy "kutyapuszitól", de ha minden körülmény rosszul alakul, kialakulhat a halálos fertőzés.

Ritka fertőzésbe halt bele az a 63 éves férfi, akinek az esete egy belgyógyászati tanulmány tárgya lett - írja a CNN-re hivatkozva az index.hu . A cikk szerint, egy német férfi lett az áldozata annak a házi kedvencek szájában élő capnocytophaga canimorsus nevű baktérium okozta fertőzésnek, ami általában harapással terjed, de most elég volt hozzá, hogy megnyalta a kutyája. Az idős embernél kezdetben csak influenzaszerű tünetek jelentek meg, később azonban beállt a szepszis , a bőre elszíneződött, s bomlásnak indult.

kutyanyál, kutya, házikedvenc, fertőzés
A kutyák és a macskák szájában is megtalálható a gyilkos baktérium. Illusztráció: iStock

Leálltak a szervei

A tanulmány szerint a korábban egészséges férfi ekkor intenzívre került, de már nem tudták megmenteni az életét, miután több belső szerve is leállt. Az orvosok erre alapozva kérik az embereket, ha influenza tüneteit érzik magukon, pár másik szimptómával együtt, akkor sürgősen forduljanak orvoshoz.

Tavaly is volt egy eset

A cikk idéz egy CNN által megszólaltatott állatorvost, aki szerint "a capnocytophaga canimorsus egy teljesen szokványos baktérium, ami semmi komoly betegséget nem okozhatna, de a rossz helyen, a rossz időben, a rossz páciensben okozhat nagyon-nagyon ritkán fertőzéseket". Megjegyzik, a baktérium a macskák szájában is megtalálható, s nem ez volt az első eset , hogy ez a fertőzés komoly bajt okoz, tavaly egy ember végtagjait kellett amputálni, miután a capnocytophaga canimorsus baktérium bekerült a véráramába és vérmérgezést okozott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!