Meddig fertőznek a kitüsszentett kórokozók?

Kutatók új technikát fejlesztettek ki annak tanulmányozására, hogy a fertőző betegségekben főszereplő baktériumok hogyan terjedhetnek el és maradhatnak életben köhögés vagy tüsszentés után. Az eredmények nem igazán megnyugtatóak.

Hiába van nyár, a megfázásnak megvan az esélye. Nemcsak a hideg vízben fürdés vagy a túlságosan jeges italok, de az egyre elterjedtebb légkondicionáló berendezések hatásai miatt is veszélyben vagyunk. Nem árt tudni, hogy a kórokozók milyen könnyen terjednek cseppfertőzéssel, tüsszögés és köhögés segítségével.

cseppfertőzés
A kitüsszentett cseppecskékben még percekig lebegnek a kórokozók

Ausztrál kutatók úgy találták, hogy a kórházi fertőzésekkel összefüggő baktériumfaj, a Pseudomonas aeruginosa , amely tüsszentés vagy köhögés során távozik a beteg szervezetéből, 10 percen át képes aktívan fertőzni, de akár 45 percig is életben maradhat. "Már a korábbi kutatásaink is azt mutatták, hogy ezek a kórokozók akár 4 métert is megtettek a kibocsátásuk helyétől, és 45 percig életben maradtak a levegőben a kiköhögésük után" - közölte Lidia Morawska, a Queenslandi Műszaki Egyetemen (QUT) munkatársa, aki több kutatást is végzett korábban a témában.

A tudósok azt akarták megtudni, hogy a tüsszentésekkel vagy köhögéssel kirepülő cseppecskék hogyan és milyen távolságra képesek elszállni, és mennyi ideig tudják a fertőzést átvinni más emberekre. A P. aeruginosa baktérium egy gyakori, a legtöbb gyógyszerre rezisztens kórokozó, amely legtöbbször kórházakban okoz fertőzéseket, például a klimatizáláshoz kapcsolódó tüdőgyulladást és szepszist. E baktériumok rendszerint csak olyan páciensekben okoznak betegséget, akik valamilyen súlyos kórban, különösen cisztás fibrózisban szenvednek. Bár ezt a fajta baktériumot már nagyon sokat tanulmányozták, még mindig nem értjük teljesen, hogy a tüsszentés vagy köhögés hogyan terjeszti a fertőzést.

Morawska elmondta, hogy a kutatásokat laboratóriumi körülmények között előállított bioaerosolokkal folytatják, mert ezek nem szennyezettek, mint a természetes tüsszentéssel vagy köhögéssel kibocsátott cseppek. A szükséges alapanyagot a kísérlethez két cisztás fibrózisos betegtől vették, akiknek krónikus Pseudomonas aeruginosa fertőzésük volt. Kiderült, hogy a cseppek a levegővel érintkezve gyorsan lehűlnek, elveszítik a nedvességtartalmukat, azaz elpárolognak, és nem adnak megfelelő feltételeket a baktériumoknak , hogy sokáig életben maradjanak bennük.

A kutatók úgy találták, hogy a kiszáradó cseppekben a baktériumok többsége 10 másodperc vagy még rövidebb idő alatt elpusztul. "Ez arra utal, hogy a Pseudomonas aeruginosa baktériumok egy része ellenáll a gyors biológiai bomlásnak, és így életképes marad a helyiség levegőjében egy darabig, hogy légúti fertőzést okozzon, különösen olyan légzési problémákkal küzdő embereknél, mint a cisztás fibrózisban szenvedők" - mondta Morawska.

Mindenki tudja, aki valaha dolgozott irodában, hogy mi történik, ha az egyik kolléga betegen megy munkába: nem kell sok idő, és a tüsszögés és trombitálás máris elterjed. Az Arizonai Egyetem kutatói most kimutatták, milyen gyorsan képesek a kórokozók terjedni az irodai környezetben, amikor csupán egyetlen dolgozó megy munkába betegen. Részletek!

Bár a kutatók nem teljesen biztosak benne, hogy ez miért következik be, feltételezik, hogy a cseppek a légutak különböző részein képződnek, ami a méretüket is befolyásolja. A nagyobb cseppek lassabban párolognak el, és hosszabb ideig képesek fenntartani a kórokozók életképességét. Akárhogy is, a régi orvosi felszólítás változatlanul érvényben van: zsebkendőbe köhögj, tüsszents! És aki a markába tüsszentett, nem árt, ha kezet is mos.

Forrás: sciencealert.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!