Majomhimlő: újabb hat fertőzött itthon

Újabb hat embernél diagnosztizálták a majomhimlő vírusát, így harmincra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon.

Az új esetek egyaránt 23-50 év közötti, többségében budapesti férfiakat érintenek , akiket tüneteik miatt teszteltek, és a laborvizsgálat igazolta náluk a majomhimlőt – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb jelentéséből. A betegeket otthonukban különítették el. Valamennyiüknél járványügyi vizsgálatot, kontaktkutatást végez a területileg illetékes járványügyi hatóság.

Az NNK közlése szerint a betegség általános tünetekkel – láz, hidegrázás, izomfájdalom, hátfájdalom, fejfájás, fáradtság –, illetve a nyirokcsomók duzzanatával kezdődik, majd egy-három napon belül bőrkiütések jelennek meg. A kiütések sok esetben először az arcon, majd a tenyéren és a talpon fordulnak elő, de megjelenhetnek a szájnyálkahártyán, a nemi szerveken és a végbél környékén is.

Az NNK arra kéri a lakosságot, hogy aki majomhimlőgyanús tüneteket észlel magán, mielőbb forduljon orvoshoz. Mint azt a Reuters hírügynökség írja pénteki összesítésében, május eleje óta immár mintegy 60 olyan országból jelentettek majomhimlős eseteket, ahol a fertőzés nincs endemikusan jelen. Mindeddig közel 11,5 ezer megbetegedésre derült fény.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!