Majomhimlő: szükséges-e egy újabb oltási program?

A majomhimlő két nagy fajtája közül az enyhe megbetegedéseket okozó terjed most az emberek között – emelte ki egy hazai szakértő, hozzátéve, hogy emiatt egyelőre nem indokolt a himlő elleni oltások széles körű bevezetése.

„Biztos, hogy a járványok befolyásolni fogják az életünket az elkövetkező évtizedekben” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kis Zoltán , a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) virológusa. Mint mondta, a felmelegedés, a globalizáció, és a fokozódó turizmus hatására olyan kórokozók, illetve az azokat terjesztő vektorok jelennek meg Magyarországon, amelyek eddig nem, vagy csak ritkán fordultak elő.

majomhimlő
A majomhimlő két nagy fajtája közül jelenleg az enyhe megbetegedéseket okozó terjed. Fotó: Getty Images

Egyre több fertőzés terjedhet át állatról emberre

Folyamatosan nő továbbá annak a veszélye is, hogy az állatvilágból terjedjenek át fertőzések az emberekre. „Jó példa erre az ebolavírus, ami pár évtizeddel ezelőtt csak néhány évenként bukkant fel Afrika középső részén, manapság pedig már nincs olyan év, hogy ne okozna járványt, sőt olyan is volt, hogy egy évben többet is. De állatról emberre terjedve jelent meg a SARS-CoV–2, a majomhimlő és a madárinfluenza is, ezért hozzá kell szoknunk, hogy ezek egyre többször fordulnak majd elő” – figyelmeztetett.

Mi a helyzet a majomhimlővel?

A szakember szerint mint minden emberi megbetegedést okozó kórokozót, a majomhimlőt is komolyan kell venni. Ez a kórokozó azonban – szerencsére – nem terjed olyan könnyen, mint a koronavírus, az influen­za vagy a szalmonella. Itt nagyon szoros kontaktusra van szükség. A mostani járvány kiindulási pontja Kis Zoltán elmondása alapján egy fesztivál volt, ahol ez a feltétel adott volt.

Egyébként jelenleg jellemzően Európában terjed a betegség. Azonban mivel a mostani járvány okozó kórokozó enyhe megbetegedést okoz, ezért az NNK virológisa szerint egyelőre nem indokolt a himlő elleni oltások széles körű bevezetése. Mint mondta, a majomhimlő további terjedésének megfékezéséhez a betegség időben történő felismerése és diagnosztizálása, illetve az érintettek elkülönítése jelenti a kulcsot. Fontosnak tartja továbbá a megelőzést, vagyis a higiénés szabályok betartását a lakosság és az egészségügyi személyzet részéről egyaránt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!