Emberre veszélyes madárinfluenza bukkant fel

Több mint egy évtized után bukkant fel újra Csehországban az H5N1 néven ismert influenzavírus. Bár a kórokozó elsősorban madarak között terjed, ritkán az embert is súlyosan megbetegítheti.

Szakértők szerint az idén téli influenzaszezon súlyos járványt hozhat .

A fertőzést egy háztáji gazdaság öt elpusztult libájának teteméből mutatták ki Trhove Dusníky településen. Mint azt az InfoRádió a novinky.cz hírportált szemlézve írja, a laborvizsgálatok megerősítették, hogy a szárnyasok halálát a madárinfluenza H5N1-es típusa okozta. Egyelőre nem ismert, hogy fertőződtek meg az állatok, de valószínűsíthető, hogy szabadon élő madarak hurcolták be a vírust a gazdaságba. A közegészségügyi hivatal jelenleg azt vizsgálja, kik kerülhettek kapcsolatba a fertőzött libákkal. Egyszersmind elrendelték a gazdaság teljes állományának elpusztítását, közte 16 tyúk és 11 kacsa levágását.

A H5N1-es influenzavírus madarak között terjed, embert ritkán fertőz meg
A H5N1-es influenzavírus madarak között terjed, embert ritkán fertőz meg. Fotó: Getty Images

Mint az az Egészségügyi Világszervezet (WHO) honlapján olvasható , a H5N1 nem terjed át könnyen emberre, ha azonban ez mégis megtörténik, úgy a fertőzés általában súlyos megbetegedést okoz, illetve a betegek 60 százaléka nem éli azt túl. A lehetséges tünetek közé tartozik a magas láz és rossz közérzet, köhögés, torokkaparás és végtagfájdalmak. Ugyancsak korai tünetként jelentkezhet alhasi fájdalom, mellkasi fájdalom és hasmenés. A betegek állapota gyorsan romolhat, és légzőszervi problémák mellett neurológiai panaszaik is kialakulhatnak.

A H5N1-fertőzés szinte minden esetben olyanokat érint, akik közeli kontaktusba kerültek fertőzött madarakkal, esetleg szennyezett tárgyakkal. A vírus emberről emberre jellemzően nem adódik át. A WHO ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy amennyiben a H5N1 olyan módon mutálódik, hogy egyrészt könnyebben képes legyen emberek között terjedni, másrészt továbbra is súlyos betegséget okozzon, úgy a következmények közegészségügyi szempontból rendkívül aggasztóak lehetnek. A szezonális influenza elleni védőoltások nem nyújtanak védelmet a madárinfluenza e típusa ellen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.