Lilává változott a férfi lába a hosszú COVID miatt

A látványos, furcsa tünet az orvosok szerint a koronavírus-fertőzés következménye.

A koronavírus-fertőzés hosszabb ideig fennálló panaszait, vagy más néven hosszú COVID-ot a járvány kitörése óta feljegyzik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábban csaknem 200 tünetet hozott összefüggésbe a betegséggel (ezt később jelentősen leszűkítették, 12-re), de sorra találnak olyan ritkább panaszokat is, amelyekről első pillanatra senki sem gondolná, hogy a járványosan terjedő vírus hatására alakultak ki. Az egyik ilyen esetet az IFLScience ismertette: a leírás szerint egy korábbi COVID-19-beteg lábai lila színűvé váltak.

Dependent Acrocyanosis in a Norwegian 33-year old male POTS patient

Meglepő tüneteket váltott ki a COVID-19

A 33 éves férfi fél éve küzd a különös tünetekkel, az esetét először a The Lancet című tudományos lapban publikálták. Elmondása szerint lábai minden alkalommal elnehezülnek, illetve zsibbadni és viszketni kezdenek azt követően, hogy reggel felkel az ágyból. Rövid idő múlva pedig az alsó végtagok bőre lilás árnyalatot ölt, majd fokozatosan elsötétül. A panaszok szinte azonnal enyhülnek azt követően, hogy ismét visszafekszik az ágyra.

A férfinél másfél évvel ezelőtt diagnosztizáltak COVID-19-et, melynek során változatos tüneteket tapasztalt. A kimerültség, izomfájdalom, agyköd és egyéb, a hosszú COVID-dal összefüggő tünetek miatt egy speciális szakklinikán látták el. Itt derült ki, hogy a férfi az úgynevezett poszturális ortosztatikus tachycardia szindrómában (rövidítve POTS) szenved, amely miatt a lilás elszíneződés is megjelent a lábán.

A POTS lényege, hogy hirtelen helyzetváltozáskor (például lefekvéskor vagy felálláskor) szélsőségesen megemelkedik a pulzusszám, közben csökken az agy és/vagy szív vérellátása. Ennek eszméletvesztés , súlyosabb esetben szívleállás is lehet a következménye. Az orvostudomány mai álláspontja szerint a POTS nem gyógyítható, a kezelés elsősorban a panaszok enyhítésére irányul.

A beteg meglepő tüneteit vizsgáló orvoscsoport szerint úgy tűnik, a POTS kialakulásának hátterében a férfi korábbi koronavírus-fertőzése áll. Állításukat alátámasztja egy olyan, nemrég végzett tanulmány, amely szintén összefüggést mutatott a POTS és a COVID-19 között.

Borítófotó: The Lancet

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!