200 helyett csak 12 tünetet okoz a hosszú Covid

Évek óta foglalkoztatja az orvosokat és a betegeket, hogy pontosan melyek is a hosszú Covid tünetei. Már több mint kétszáz ilyen felmerült a betegséggel kapcsolatban, de egy friss kutatás jelentősen leszűkítette a kört.

Az elmúlt években több kutatás is született abban a témában, hogy pontosan melyek a hosszú Covid tünetei. Ugyanis minden elfogadható a tünetének, ami a fertőzést követő 30 napon belül megjelenik, vagy visszatér. Így eddig már több mint 200-at hoztak vele összefüggésbe az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint, egy friss tanulmány viszont 12-re redukálta ezt a számot - írja az IFLScience.

A kutatáshoz közel 10 ezer embert vizsgáltak meg: 8646-an átestek közülük koronavírus-fertőzésen, 1118-an nem. Mindegyiküknek egy kérdőívet kellett kitölteniük, majd ennek alapján készítettek egy súlyozott listát a leggyakrabban előforduló tünetekről. A pontokat (maximum 8-at) az alapján adták, hogy az adott tünet mennyire van összefüggésben a Coviddal.

hosszú covid koronavírus
Rengeteg tünet összefüggésbe hozható a hosszú Coviddal. Fotó: Getty Images.

A felmérés alapján az alábbiak számítanak a hosszú Covid leggyakoribb tüneteinek:

  • szaglás/ízlelés elvesztése (8)
  • terhelést követő rossz közérzet (7)
  • krónikus köhögés (4)
  • agyköd (3)
  • szomjúság (3)
  • heves szívdobogás (2)
  • mellkasi fájdalom (2)
  • kimerültség (1)
  • szexuális vágy megváltozása (1)
  • szédülés (1)
  • gyomor- és bélrendszeri problémák (1)
  • abnormális mozdulatok (1)
  • hajhullás (0)

Ugyanakkor a többi között azt is figyelembe kell venni, hogy a résztvevők önbevallásos alapon válaszoltak a kérdésekre, ezért van esély a pontatlanságra. Ennek ellenére az eredmények összhangban vannak a korábban megállapított gyakori tünetekkel, amelyeket hosszú Covidnak tulajdonítottak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.