Lépfenét jelentettek Békés megyéből: idős férfi kapta el a súlyos fertőzést

Lépfene támadt meg egy 70 éves férfit Békés megyében – jelentette a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).

A betegség gyanúját a 44. naptári héten jelentették, és mint a laboratóriumi vizsgálatokból kiderült, a férfi valóban lépfenével fertőződött meg – derül ki az NNGYK szokásos heti járványügyi helyzetjelentéséből. A hatóság vizsgálatot indított az ügyben, és feltárták, hogy a férfi szarvasmarhavágás közben érintkezhetett a kórokozóval. Az állat feldolgozása során ugyanis megsérült a keze, ami kaput nyitott a fertőzés előtt. Az NNGYK felkutatta a beteg közeli kontaktjait is, akiket megfigyelés alatt tartanak, illetve megelőző kezelésben részesítettek.

A bőranthrax tünetei

Mint az vonatkozó betegségleírásunkban olvasható, a lépfene, avagy anthrax egy bakteriális fertőzés, amelyet a Bacillus anthracis vált ki. A kórokozó fertőzött állatokkal való közvetlen érintkezés útján vagy fertőzött állati termék fogyasztásával kerülhet az emberi szervezetbe. Emberről emberre ritkán terjed. A baktérium elsősorban a belépés helyén lévő szöveteket támadja meg, de a vérárammal a test minden részébe eljuthat, vérzéses gyulladásokat okozva. Megfelelő kezelés nélkül a fertőzés rövid időn belül halált okozhat, ugyanakkor antibiotikummal hatékonyan gyógyítható.

Embereknél leggyakrabban bőrsérüléseken keresztül jut be a kórokozó a szervezetbe – ezt nevezik bőranthraxnak. Az első tünetek legkésőbb egy héten belül jelentkeznek. Kezdetben rovarcsípéshez hasonló, viszkető, piros csomó képződik a bőrön, amely rövidesen hólyagosodni kezd. Idővel egyre több hólyag alakul ki, amelyek aztán karbunkulusokká olvadnak össze. A bőrtünetek nem fájnak, de riasztóan néznek ki. Környékükön a bőr gyulladt és ödémás, puffadt. A csomók közepe idővel feketésen elszíneződik, a környéki nyirokcsomók megduzzadnak.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!