Koronavírus: vizsgálják a Sinopharm hatékonyságát

Az önkénteseket 12 hónapig vizsgálják több alkalommal, hogy kiderüljön, kellő mennyiségű antitestet termel-e a kínai vakcinával beoltottak szervezete, valamint, hogy meddig tart a védettségük.

COVID-oltás: már gyermekeinket is regisztrálhatjuk Már a 16 és 18 év közötti fiatalokat is lehet regisztrálni a koronavírus elleni oltásra. Részletek!

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan hány embert oltottak már be Magyarországon a kínai Sinopharm-vakcinával, de a vakcinainfo oldal adatai alapján eddig mintegy 2,1 millió dózis érkezett belőle az országba, ami 1,05 millió ember beoltására elegendő, a jövőben pedig még további 2,9 millió dózist szállítanak még az országba. Mint ismeretes, a kínai oltásra a regisztrációt követően bárki foglalhat időpontot online, ám, az eddigiekből úgy tűnik, nem túl népszerű a magyarok körében. Mint arról korábban a HáziPatika.com-on beszámoltunk , egy friss kutatás szerint a magyarok leginkább a Pfizert és a Modernát részesítik előnyben, ezt egyébként jól bizonyítja az a pénteki rendkívüli oltási akció, melyben 100 ezer adag Pfizert tettek elérhetővé, s akkora volt az érdeklődés, hogy összeomlott az online regisztráció informatikai rendszere, az amerikai-német gyártmányú oltóanyag pedig az utolsó dózisig elfogyott . Az említett kutatásból azonban nemcsak a nyugati vakcinák népszerűsége, de a keletiekkel szembeni vonakodás is kiderült, bár tény, a Sinopharm-ot még mindig többen fogadnák el, mint az orosz Szputnyik V-t.

Ellentmondásos hírek a kínai vakcináról

A vonakodás különösen annak fényében érthető, hogy korábban több ellentmondásos hír is megjelent a kínai vakcinákról. A többi közt az AP hírügynökség beszámolója szerint a Kínai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ igazgatója, Kao Fu egy konferencián azt mondta: "nem nyújtanak nagyon magas fokú védelmet az inaktivált víruson alapuló oltások". Egy a Wall Street Journalban márciusban megjelent hír szerint pedig, "az Egyesült Arab Emírségekben néhány pácienst már a harmadik adaggal oltanak, mert a vizsgálatban részt vevő orvosok beszámolói szerint a Sinopharm-vakcinamásodik dózisa után többek szervezetében nem termelődött elegendő ellenanyag" a koronavírussal szemben. Rusvai Miklós virológus erre reagálva április elején elmondta , szerinte egy önkénteseken végzett reprezentatív vizsgálattal gyorsan tisztázható lenne, hogy a kínai vakcinával beoltott honfitársainknak megnyugtató-e az ellenanyagszintjük.

Pécsett elkezdték a vizsgálatot

Úgy tűnik a virológus javaslata nem maradt pusztába kiáltott szó, az mfor.hu cikke szerint ugyanis csendben elindult egy országos vakcinahatékonyságot kutató kampány Pécsett. A beszámoló szerint a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja a kínai vakcinával oltakozók közül próbál önkénteseket toborozni egy 12 hónapig tartó antitestvizsgálathoz. Ennek során az önkéntesektől több alkalommal vesznek majd vérmintát, hogy kiderüljön termelődött-e antitest a Sinopharm-oltást követően szervezetükben, valamint a vizsgált időszakban hogyan változik majd ennek a szintje. Az egyik feltétele annak, hogy valaki ebben részt vehessen, hogy az oltás időpontjában igazoltan ne legyen fertőzött új típusú koronavírussal.

"A szervezetben nemcsak a koronavírus okoz bajt, hanem a beteg életfenntartásához szükséges intenzív terápia is" - hívta fel a figyelmet dr. Madurka Ildikó aneszteziológus és intenzív terápiás főorvos. A szakember szerint az intenzív ellátásra szoruló COVID-19-betegek élete akár hónapok elteltével zökkenhet csupán vissza a normál kerékvágásba. Ha kíváncsi a részletekre, kattintson korábbi cikkünkre .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra