Koronavírus: újabb delta-fertőzöttek a szomszédban

Ukrajnában újabb három betegnél azonosították a koronavírus erősen fertőző, először Indiában megjelent delta variánsát, ezúttal a nyugati országrészben lévő Lviv megyében.

Koronavírus: szigorít Montenegró, itt vannak a részletek - kattintson !

A megyei kormányzói hivatal közlése szerint megbetegedése előtt egy delta-fertőzött Oroszországban, egy pedig Nagy-Britanniában járt. Ukrajnában egyébként június végén azonosították először a delta variánst két betegnél, ezt követően Kárpátalján kettőnél és a múlt héten Kijevben háromnál. Megbetegedésük előtt mind Oroszországban jártak.

Ilyen most Ukrajnában a járványhelyzet

Ukrajnában az elmúlt héten kismértékben fokozatosan gyorsult a járvány terjedése, majd a hét végén jelentősen visszaesett. Ennek általában az az oka, hogy a hétvégi napokon kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet végeznek.

Újabb delta-fertőzötteket azonosítottak Ukrajnában.
Újabb delta-fertőzötteket azonosítottak Ukrajnában. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A hivatalosan közölt hétfői adatok szerint az elmúlt napon 213-mal 2 248 663-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma az országban. Pénteken még 745 új beteget azonosítottak, szombaton viszont már csak 286-ot. A halálos áldozatok száma is jelentősen csökkent: mindössze két elhunytat jegyeztek fel vasárnap, míg szombaton 12-t, pénteken még 24-et. A járvány tavaly márciusi kitörése óta 52 849-en haltak bele a betegségbe, a gyógyultak száma 2 184 365, az aktív betegeké pedig 41-gyel 11 449-re nőtt.

Hogy állnak az oltásokkal?

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint a február 24. óta tartó oltási kampány alatt eddig 3 099 711-en kapták meg valamely védőoltás első, 1 712 791-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Vasárnap 49 057 embert oltottak be az országban.

Koronavírus: hamarosan új Pfizer-vakcina jöhet - olvassa el a témában írt korábbi cikkünket !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.