Koronavírus: tömegesen tesztelnek egy vakcinát

Harmincezer önkéntes résztvevővel megkezdődött a világ eddigi legnagyobb koronavírusvakcina-tesztje hétfőn az Egyesült Államokban.

Az új koronavírust semlegesítő, többször használható maszkot fejlesztettek ki Portugáliában. Részletek itt.

Az elmúlt hetekben több gyógyszergyártó is bejelentette, hogy utolsó szakaszába ért frissen kifejlesztett vakcinája próbája Brazíliában, illetve más, a koronavírus-járvány által súlyosan érintett országokban. Az amerikai szabályozás előírja minden olyan szer hazai tesztelését, amelyet esetlegesen használhatnak az Egyesült Államokban, és ezért a tervek szerint mostantól havonta végrehajtják harmincezer emberen egy-egy új, ígéretesnek tűnő vakcina próbáját.

Több kísérleti oltóanyagot is tesztelnek az Egyesül Államokban az új koronavírus ellen
Több kísérleti oltóanyagot is tesztelnek az Egyesül Államokban az új koronavírus ellen. Fotó: Getty Images

Az elmúlt hetekben több mint 150 ezer amerikai jelezte érdeklődést a kísérletben való részvétel iránt. Augusztusban az Oxfordi Egyetem, szeptemberben a Johnson&Johnson vállalat, októberben pedig a Novavax nevű gyógyszergyár készítményét tesztelik. A tesztek nemcsak az adott oltóanyag hatékonyságát hivatottak felderíteni, hanem azok lehetséges mellékhatásait is, hogy így több szempontból is összehasonlíthatóak legyenek.

Elsőként az amerikai Országos Egészségügyi Intézetek (NIH) támogatásával, a Moderna biotechnológiai vállalat által kifejlesztett kísérleti oltóanyagot vetik vizsgálat alá. Szakértők szerint nincs biztosíték arra, hogy a készítmény valóban hatékony védelmet nyújt majd az új koronavírus (SARS-CoV-2) okozta fertőzés ellen. A résztvevők ezzel együtt nem fogják tudni, hogy a vakcinát kapták-e vagy csak hatóanyag nélküli szert, úgynevezett placebót . A tudósok nyomon fogják követni, hogy melyik csoport körében hogyan alakulnak a fertőzések, különösen azokban az országrészekben, ahol gyors a járvány terjedése.

Törölni kellett egy fővárosi napközis tábort, mert az egyik táborozó közeli hozzátartozójáról kiderült, hogy koronavírus-fertőzött. Részleteket a 24.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!