Koronavírus: rossz hírek érkeztek a szomszédból

Tűz pusztított Romániában egy koronavírusos betegeket kezelő kórházban, az eset halálos áldozatokat is követelt. Szerbiában pedig már számos kórházban megteltek az úgynevezett COVID-osztályok, és a betegek között sok a fiatal és a gyerek is - egyikük egy mindössze pár napos kisbaba.

Halálos áldozatokat is követelő tűz pusztított pénteken Romániában a koronavírusos betegeket ápoló konstancai járványkórházban. A katasztrófavédelem közlése szerint kilenc páciens vesztette életét. A kórházat kiürítették.

A koronavírus delta variánsa miatt Magyarországon is újra emelkedik a fertőzöttek száma. A járvány mostani hullámában azonban nagy előny, hogy már elérhető a védőoltás . A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló folyamatosan nyitva van.

Az első jelentések szerint a kórház intenzív osztálya gyulladt ki, ahol lélegeztetőgépek működnek. A tragédiáról készült amatőr videofelvételeken az látszik, hogy a kétemeletes épület jelentős részét sűrű füst lepte el, a földszinti kórtermekből a betegek az ablakokon kimászva menekültek. A katasztrófavédelem a szomszédos megyékből is küldött tűzoltóegységeket Konstancára, hogy az oltásban és a betegek kimenekítésében segédkezzenek. A konstancai járványkórház udvarán a tűzoltók mobilkórházat állítottak fel, amelyben elvégzik az evakuált betegek szűrését, és állapotuk függvényében más kórházakba irányítják át őket. Az egészségügyi minisztérium szerint a konstancai járványkórházban 113 beteget kezeltek, közülük tízet az intenzíven.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Egyre több környező országban terhelődnek túl a kórházak.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Az országban egyébként az utóbbi évben három másik tragédia is történt a COVID-kórházakban, szintén a kórtermekben használt lélegeztetőgépekkel összefüggésben. Tavaly novemberben a kelet-romániai Karácsonkő (Piatra Neamt) koronavírusos betegeket ápoló kórházának intenzív osztálya gyulladt ki, akkor tízen vesztették életüket. Idén januárban a bukaresti Matei Bals járványkórház koronavírus osztályának egyik kórtermében keletkezett tűz, amelyben négy beteg vesztette életét. Áprilisban pedig oxigénellátás nélkül maradt a bukaresti Victor Babes járványkórház udvarán egy konténerben kialakított intenzív terápiás COVID-részleg, és emiatt három súlyos állapotban lévő koronavírusos páciens meghalt.

Durvul a helyzet

Romániában a koronavírus-járvány negyedik hulláma minden korábbit meghaladó ütemben terjed, az újonnan fertőzöttek száma a héten már több ízben is rekordot döntött. A kórházak túlterheltek, a COVID-kórházak intenzív terápiás részlegei országszerte megteltek. A szaktárca újabb kórházi részlegek felszabadításával és a szakszemélyzet áthelyezésével próbálja a helyek számát a növekvő igényekhez igazítani. A járványügyi szakemberek a negyedik hullám tetőzését október közepére várják, amikor várhatóan húszezret is meghaladó napi esetszámok lesznek. Közben a fertőzöttségi ráta rohamos emelkedése miatt éjszakai kijárási tilalmat vezettek be a be nem oltott személyeknek Temesváron.

Csak a sürgős eseteket látják el a szerbek

Egyre több a koronavírus-fertőzött Szerbiában, emiatt már számos kórházban megteltek az úgynevezett COVID-osztályok. Több helyet kell felszabadítani a fertőzöttek számára, és magas számuk miatt egyre több egészségügyi intézményben csak a sürgős eseteket látják el. A beszámoló szerint sok beteg a fiatal korosztályba tartozik, többségük oltatlan. A fertőzés a gyerekeket sem kíméli: Belgrádban jelenleg öt kisbabát kezelnek koronavírus-fertőzéssel, a legfiatalabb alig egy hetes.

Horvátországban egy évig érvényekes az igazolványok

A horvát válságstáb 270 napról egy évre terjesztette ki a védettségi igazolványok érvényességét. A testület egyúttal további két héttel meghosszabbította a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedéseket. Az országban továbbra is kötelező a maszk viselése zárt térben, a vendéglátóhelyek pedig csak éjfélig tarthatnak nyitva. A rendezvények látogatása és a beutazás is védettségi igazoláshoz van kötve. A védettségi igazolásokra a határátlépésnél is vonatkozik az egy év lejárati idő, beleértve a keleti vakcinákkal beoltottakat is.

Hétfőtől ugyanakkor szigorítások is várhatóak. Mindenki számára kötelezővé teszik a védettségi igazolást az egészségügyi és szociális intézményekben. Oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív koronavírusteszttel, nemcsak a dolgozóknak kell rendelkezniük, hanem a betegeknek és az őket kísérőknek, illetve látogatóknak is. Kivételt képeznek ez alól a 12 évnél fiatalabb gyerekek.

Októberben látványosan erősödni fog Magyarországon a koronavírus-járvány negyedik hulláma. Rusvai Miklós virológus legalábbis erre számít, a friss szennyvízadatok pedig alátámasztják várakozásait.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +0 °C

Az ország felhős, borongós délnyugati felén is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, míg a kezdetben napos északkeleti, keleti országrészben gomolyfelhők képződnek. A gomolyfelhők estére feloszlanak. Összességében általában sok napsütés várható. Csapadék nem valószínű, legfeljebb elvétve fordulhat elő csepergés, kisebb zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Szombaton már nem várható aktív fronthatás, a pénteki hidegfront hatása fokozatosan megszűnik.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!