Koronavírus: pánikol a világ

Összehangolt európai fellépésre van szükség az új koronavírus ellen - mondta Sztella Kiriakídisz, az Európai Bizottság egészségügyi biztosa. A kór már Olaszországban és Németországban is egyre jobban terjed, és Latin-Amerikában elsőként Brazíliában is megjelent. Magyarországon még nincs koronavírus-fertőzött.

Meg kell állítani az új koronavírus-fertőzés miatti pánikhangulatot és a "félelemgerjesztést" - hangsúlyozta Giuseppe Conte olasz miniszterelnök. A friss adatok szerint Olaszországban már 12-re emelkedett a halálos áldozatok száma. A legutóbbi áldozat az Emilia Romagna tartományban halt meg, a 69 éves férfi azonban a szomszédos lombardiai gócpontról származott. Az új vírus eddig 374 ember fertőzött meg az országban. Lombardiában már hat gyerek is megfertőződött, de állapotuk nem súlyos. Ferenc pápa megtartotta a hagyományos hamvazószerdai szertartásokat, és ismét szolidaritását fejezte ki a járványban megbetegedettek felé. A Vatikán bejelentette, hogy bezárják az olaszországi katakombákat, mivel az ókori földalatti keresztény temetőkben a nedvesség miatt a vírus könnyebben terjedhet.

koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, új koronavírus, Európa, magyarok
Ellenőrzik a Milánóból érkezett utasok testhőmérsékletét a krakkói repülőtéren.Fotó: Getty Images

Magyarországon még nincs fertőzött

Ahogy már korábban beszámoltunk róla , elhagyhatta a bécsi kórházat a koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgált magyar nő, mivel a tesztje negatív lett. A nő kedden maga hívta fel az ügyeleti telefonszámot, miután magas lázat és levertséget tapasztalt. Szerdán azt nyilatkozta, hogy a körülményekhez képest jól van, és időközben a láza megszűnt, ugyanakkor még mindig gyengének érzi magát. A nő később a közösségi portálján tette közzé, hogy időközben hazaengedték, az orvosok légúti megbetegedést állapítottak meg nála.

Magyarországon még nem tudnak koronavírusos megbetegedésről - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Beszélt arról is, hogy a karantén alá helyezett tenerifei szállodában öt magyar is tartózkodik, ám ők a legutolsó információk szerint jól vannak. A Külgazdasági és Külügyminisztérium továbbra is tartja velük kapcsolatot. Ahogy mi is megírtuk, a a Dél-pesti Centrumkórházban karanténban tartott magyarok közül is mindenki tünet- és panaszmentes, a laboratóriumi vizsgálat mind a 18 páciensnél negatív lett.

Mit mondjuk a gyerekeknek az új koronavírusról? Kattintson a tippekért!

Kedden ismét módosították az új koronavírussal kapcsolatos magyar eljárásrendet , a változásokról pedig minden háziorvost értesítettek. A tájékoztató kitér arra, hogyan kell felmérni a betegséget, gyanú esetén kit kell értesíteni, illetve hogyan kell továbbküldeni a beteget. A Kínából, Dél-Koreából és Észak-Olaszországból érkező repülőjáratok utasait lázméréssel ellenőrzik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Újabb országokban jelent meg

Már arról is olvashattak a HáziPatika.com-on , hogy újabb országokban bukkant fel az új típusú koronavírus. A napokban többek között Észtországból, Dániából, Romániából, Georgiából, Norvégiából és Észak-Macedóniából is jelentettek megbetegedéseket, de Németország legnépesebb és legsűrűbben lakott tartományában, a 18 milliós Észak-Rajna-Vesztfáliában is terjedni kezdett a kór. Közben Franciaországból már 2 halálesetet jelentettek, a legutóbbi halott a járvány első francia állampolgárságú áldozata. A 60 éves férfi Kínában kapta el a vírust. Már Görögországban, Brazíliában és Pakisztánban is találtak koronavírus-fertőzötteket.

Botrány Iránban

Iránban 24 embert vettek őrizetbe, akiket azzal vádolnak, hogy rémhíreket terjesztenek a koronavírus-járványról . Egy nemzetközi újságíró jogvédő szervezet viszont azzal vádolja Teheránt, hogy eltitkolja a járvány terjedésével kapcsolatos adatokat. Szerdáig a hivatalos adatok szerint 139 megbetegedés és 19 haláleset történt az országban. A Riporterek Határok Nélkül egyebek mellett Ahmad Amír Abadi Frahaninak, a járvány gócának számító Kúm parlamenti képviselőjének a kijelentéseire hivatkozik, aki hétfőn azt mondta, hogy 50 ember halt bele városában a vírusba, és azzal vádolta az egészségügy-minisztériumot, hogy késlelteti a bejelentés közzétételét. Teheránban a nap folyamán bejelentették, hogy korlátozzák az országon belüli utazásokat

A súlyos tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, a 11 millió lakosú Vuhanban. Azóta már több mint 78 ezer megbetegedést és csaknem 2800 halálesetet regisztráltak Kínában. A járvány Kínán kívül több mint 40 országban felütötte a fejét, ezekben - az óceánjáró üdülőhajókkal együtt - már több mint 2 ezer ember betegedett meg. A szárazföldi Kínán kívül már közel 60-an haltak meg a betegségben. A vírus Kínán kívült leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra