Koronavírus: összeül a WHO vészhelyzeti bizottsága

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti bizottsága a vártnál korábban ülésezik a koronavírus fertőzőbb mutációi miatt.

Az új típusú koronavírus erős mutálódása esetén lehetséges a vakcina testreszabása - részletek itt .

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti bizottsága ülését a koronavírus korábbinál sokkal fertőzőbb mutációinak gyors terjedése miatt kellett a tervezettnél két héttel korábban összehívni. A jelenlegi járványhelyzet megvitatása mellett terítékre kerül az oltási bizonyítványok és a vírustesztek ügye is az utazók esetében. Az ülést követően a bizottság ajánlásokat tesz közzé a WHO és a tagállamok számára.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk , az utóbbi hetekben a koronavírus két - jóval fertőzőbb - angol, továbbá dél-afrikai variánsa is elterjedt a világ legalább ötven országában. Emellett Japán vasárnap jelentette be, hogy vírus egy további mutációját azonosították, amely eredetileg a brazil Amazonas-őserdő vidékéről származhat. Egyelőre nem tudni, hogy mennyivel alacsonyabb vagy magasabb a fertőzőképessége az eddig ismert variánsoknál.

Hozzánk is elért már az egyik mutáció, három magyar páciens mintájában azonosították az új típusú koronavírus brit mutációját - jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos. További részleteket ide kattintva olvashat cikkünkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet főként a keleti országrészben élénk, néhol erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!