Koronavírus: ne menjen orvoshoz, telefonáljon

Mérik az új típusú koronavírus olaszországi terjedése miatt az onnan közvetlenül érkező utasok testhőmérsékletét a budapesti és a debreceni repülőtéren - közölte az országos tisztifőorvos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Müller Cecília, országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezés érdekében létrehozott operatív törzs ülését követően hangsúlyozta: Magyarországon továbbra sem regisztráltak koronavírus-fertőzött beteget. Ugyanakkor az észak-olaszországi járvány miatt új eljárásrendet alakítanak ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az európai járványügyi központ (ECDC) ajánlásai alapján, annak érdekében, hogy megőrizzék Magyarország vírusmentességét - tette hozzá. Elmondta: a budapesti olasz nagykövet tájékoztatást adott az operatív törzs számára a járványügyi helyzetről.

Ne menjen orvoshoz, telefonáljon!

A fertőzés - folytatta Müller Cecília - elsősorban Lombardia és Veneto tartományokat érinti, ám szórványos esetek előfordulnak más tartományokban is, például Emilia-Romagnában és Piemontban. Mindennek nyomán a járvány két gócpontjában karantént vezettek be, illetve felfüggesztették közintézmények, oktatási intézmények működését, korlátoztak egyes gazdasági tevékenységeket és rendezvényeket is elhalasztottak - ismertette.

Olaszország, Getty images, koronavírus
Csak az menjen Olaszországba, akinek halaszthatatlan a dolga. Fotó: Andrea Diodato/Getty Images

Emlékeztetett arra, hogy egy a fertőzött területről érkező diákcsoportot, 11 fiatalt, két buszvezetőt és két kísérőtanárt két hétre karanténba helyeztek a Dél-pesti Centrumkórházban. Müller Cecília arra kért mindenkit, aki a fertőzött területről tér haza és influenzás tüneteket észlel magán, hogy forduljon orvoshoz. Ne menjen orvosi rendelőbe, hanem telefonon értesítse háziorvosát - hangsúlyozta.

Még nyitva a határok

Kitért arra is: a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján, illetve az egeszseg.hu-n tájékoztatás olvasható arról, hogy mi a teendő fertőzésgyanú esetén. Kérdésre válaszolva közölte: a schengeni határok nyitottak, utazási korlátozások nincsenek, ám tisztifőorvosként senkinek sem javasolja, hogy fertőzött területre utazzon. A Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár Facebook-oldalán megtalálható Olaszország fertőzöttségi térképe, amely a hétfő 10 óra 30 perces állapotot rögzíti.

Ott is rekedhetünk hetekre egy karanténban

A konzuli szolgálat a honlapján azt javasolja az utazóknak, hogy a halaszthatatlan utazásokat kivéve, a turisztikai célú látogatásokat csak alapos megfontolás és mérlegelés után vállalják, mert aki egy újabb karantén kialakításakor az adott településen van, semmilyen indokkal nem hagyhatja el a karantént annak feloldásáig.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a római nagykövetség és a milánói főkonzulátus a nap 24 órájában elérhető ügyeleti számokat aktivált a koronavírus fertőzés olaszországi terjedése miatt a bajbajutott magyar állampolgároknak. a római nagykövetség a +39 348 800 8159-es, a milánói főkonzulátus a +39 339 621 9517-es telefonszámon érhető el. A koronavírussal kapcsolatos olaszországi friss hírek a konzuli szolgálat honlapján érhetők el.

Nem pandémia, de vészhelyzet

Bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan már évek óta nem használja a pandémia kifejezést, az új típusú koronavírus okozta járványt továbbra is nemzetközi vészhelyzetként kezelik - mondta el hétfőn a WHO egyik szóvivője. Az utóbbi napokban felerősödött az aggodalom, hogy a koronavírus terjedése világjárvánnyá válhat, miután élesen megemelkedett az Iránban, Olaszországban és Dél-Koreában észlelt fertőzések száma.

Kínában úgy tűnik sikerült pozitív fordulatot vennie az eseményeknek. A friss hírekért kattintson ide.

A genfi székhelyű WHO 2009-ben pandémiának minősítette a H1N1-es típusú influenzát, amely végül is enyhe lefolyásúnak bizonyult, viszont a gyógyszercégek gyorsan oltóanyagot és gyógyszereket fejlesztettek ki. Az új koronavírus esetében a WHO január 30-án nemzetközi szintű közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a közép-kínai Vuhan városból kiindult járványt. Tarik Jasarevic WHO-szóvivő elmondta: nincs olyan hivatalos kategória, amellyel pandémiára figyelmeztetnének. A szervezet már nem használja az egykori, hat szintből álló riasztási rendszert, amelyben a 6-os szint volt valaha a pandémia.

A köznyelvben pandémiaként emlegetik egy olyan új kórokozó megjelenését, amely világszerte könnyen terjed az emberek között - mondta Jasarevic, hozzátéve: eddig azt tapasztalták, hogy a koronavírus több helyen felütötte a fejét, és több országban többeket megbetegített. Egyes országokból időközben azonban már nem terjed tovább a vírus, de továbbra is számolni kell annak lehetőségével, hogy a fertőzés újra megjelenik.

A hivatalosan COVID-19 névvel jelölt vírusfertőzés már több mint hetvenezer embert fertőzött meg szerte a világban, több mint kétezren pedig meghaltak a kórban. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége a kínai Hupej tartományban történt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.