Koronavírus: nagy a pánik világszerte

Kéthetes vesztegzárat rendeltek el Észak-Olaszországban, az utakat katonák ellenőrzik, valamint leállították a vasúti és a helyi tömegközlekedést is a koronavírus terjedése miatt. A járvány már 4 áldozatot szedett az országban. Közben egyre több országból jelentenek haláleseteket és új megbetegedéseket.

Az olaszországi karantén az északnyugati Lombardia tartományban, a Milánótól nem messzi Lodi város térségében található 11 önkormányzat lakosait érinti, valamint az északkeleti Veneto tartományban Vo' Euganeo területét, amely Padova körzetében van. Az utóbbi két napban ezen a két területen óráról órára emelkedett a fertőzöttek száma. A fertőzöttek elkülönítésére és kezelésére kaszárnyákat készítettek elő.

Az új koronavírus miatt szükségessé vált lépéseket éjszaka jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök. A rendkívüli intézkedések Venetóban 3500 embert, Lombardiában pedig közel 47 ezer lakost érintenek. Hasonló intézkedést eddig csak terrorista veszély esetén rendeltek el Olaszországban. A kormányfő együttműködésre és türelemre szólította fel a vesztegzár alá helyezetteket. Aki megszegi az előírásokat és kilép a lezárt területekről, több mint 200 eurós pénzbírságot és három hónapig terjedő börtönt kockáztat.

koronavírus, új koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, Olaszország, karnevál, fertőzöttek, halálesetek
Védőruhát viselő karneválozók az olaszországi Viareggio-ban. Fotó: Getty Images

Már négy olasz meghalt

Lombardiában 90-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma - közölte vasárnap a tartomány jóléti felelőse, Giulio Gallera. A fertőzés másik gócpontjában, Veneto tartományban a korábbi 17-ről már 24-re nőtt a betegek száma. Emellett Emilia Romagnában 9, Piemontéban 6, Lazióban pedig 2 fertőzött van. A járvány terjedése miatt megszakítják a velencei karnevált - közölte vasárnap Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto tartomány kormányzója, miután Velencében két idős ember került kórházba.

Lombardiában vasárnap életét vesztette egy koronavírusos beteg vesztette életét, aki súlyos rákbetegségben szenvedett. Ő volt a harmadik olasz áldozat. Azóta azonban egy negyedis halálesetről is beszámolt a Reuters , az információk szerint az áldozat egy nyolcvanas éveiben járó személy, akit más betegség miatt kezeltek a kórházban, amikor elkapta a vírust. Olaszországban már több mint 200 fertőzöttet regisztráltak.

Újabb betegek és halottak világszerte

Két szlovén is elkapta a koronavírust - kattintson a részletekért!

Közben Dél-Koreában a legmagasabb szintű készültséget vezették be az új koronavírus miatt. A dél-koreai hatóságok vasárnap 169 új fertőzöttről és újabb halálos áldozatokról számoltak be. Az új vírus eddig 602 embert fertőzött meg és 5 áldozatot szedett Dél-Koreában. A megbetegedések többségét Dél-Korea negyedik legnagyobb városában, Teguban regisztrálták, de a fővárosból, Szöulból is jelentettek eseteket. A koronavírus már Iránban is terjed, ott 28-an fertőződtek meg és 6-an vesztették életüket. Az országban számos iskolát bezártak, a teheráni metrót pedig fertőtlenítették. Törökország elővigyázatosságból lezárta az Iránnal közös három szárazföldi határátkelőhelyét. Az intézkedés a teljes szárazföldi közlekedésre, tehát a vasútra is vonatkozik.

Meghalt egy 80 éves japán férfi is, aki a Diamond Princess óceánjáró utasa volt. Ezzel már háromra nőtt a halálesetek száma a koronavírus-fertőzés miatt Jokohamánál vesztegzár alá vett hajón. Abe Sindzó japán kormányfő utasította a kormányhivatalokat, hogy dolgozzanak ki átfogó tervet a járvány terjedésének megakadályozására, miután az egészségügyi hatóságok előző nap 27 új esetet jelentettek. Vasárnap délutánig 773 fertőzöttet tartottak nyilván Japánban, a többségük (634) az óceánjáró utasa vagy dolgozója volt. Emellett Portugália bejelentette, hogy egyik állampolgára megfertőződött az új koronavírussal. A 41 éves férfi a Diamond Princess személyzetének tagja volt. Az esetet a japán hatóságok vizsgálják ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!