Koronavírus: a WHO ezért aggódik

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggódik az olyan koronavírusos megbetegedések miatt, amelyeknél nem mutatható ki egyértelmű kapcsolat a járvánnyal, bár Kínán kívül viszonylag kevés az ilyen esetek száma.

Nem jártak Kínában

Az ilyen esetek közé tartoznak, amikor a beteg nem járt Kínában, vagy nem volt kapcsolatban fertőzött személlyel - írta szombaton Tedrosz Adanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

A jelentések szerint a tüdőgyulladással járó kór a páciensek 80 százalékánál enyhe lefolyású, és a betegek 20 százalékának válságos az állapota. A jelentett esetek 2 százalékánál halt meg a beteg.

Irán Getty images koronavírus
Iránban is egyre több a fertőzött. Fotó: Fatemeh Bahrami/Anadolu Agency/Getty Images

Segítenek, ahol tudnak

"A legnagyobb gondunk az, hogy a COVID-19 a gyenge egészségügyi rendszerrel bíró országokra is kiterjedhet" - mondta írta a főigazgató. "Készültségi és reagálási stratégiai programot is közétettünk, amelyben 675 millió dolláros támogatást kértünk a legsérülékenyebb országoknak nyújtandó támogatásra". Tedrosz bejelentette, hogy az ENSZ-szervezet a közeli hetekben 60 ezer újabb vírustesztet küld 19 országba.

Karantén Olaszországban - Az észak-olaszországi Lombardia és Veneto térségében lezárták az új koronavírus gócpontjait, az ott élők a következő két hétben nem hagyhatják el a területet, és senki nem léphet be oda. A részletekért kattintson .

27 nap is lehet a lappangási ideje

Hupej tartomány kormányzata szerint a koronavírus lappangási ideje 27 nap is lehet. Ezt azután közölték, hogy egy 70 éves férfinél, aki január 24-én tért vissza a lakóhelyére Ecsouból, ahol fertőzött nővérével érintkezett, és 27 nap után jelentek meg nála a tünetek, február 20-án állapították meg a fertőzést.

Iránban is egyre rosszabb a helyzet

Az iráni hatóságok vasárnap bejelentették, hogy három újabb halálos áldozata és 15 fertőzöttje van az új koronavírusnak. A halálos áldozatok száma így nyolcra nőtt, ezzel a fertőzés gócpontjának számító Kínán kívül eddig Iránban vesztették életüket a legtöbben a tüdőgyulladást okozó járványban. Az ismert fertőzöttek száma jelenleg 43 - tájékoztatott az iráni egészségügyi minisztérium szóvivője, Kianus Dzsahanpúr.

Irán szerdán közölte, hogy két ember meghalt a fertőzésben a síiták szent városában, Komban. A szomszédos Irak csütörtökön "újabb rendelkezésig" megtiltotta állampolgárainak, hogy Iránba utazzanak. A Kuwait Airways légitársaság bejelentette, hogy felfüggeszti iráni járatait.

Az ausztrál kormány szombaton bejelentette, hogy engedélyezi egyes kínai hallgatóknak, hogy belépjenek az országba. A szünidő után kínai diákok ezrei nem tudtak visszatérni az iskolákba és egyetemekre, mert a kormány a koronavírus-járvány miatt beutazási tilalmat rendelt el a kínaiak ellen. A tilalom feloldása mintegy 760, nem a járvány gócából, Hupej tartományból érkező diákra vonatkozik. Az eseteket egyedileg bírálják el, és a diákok érkezéskor kéthetes karanténba kerülnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra