Koronavírus: nagyon sok a fertőzött Norvégiában

Norvégiában a járvány kitörése óta nem tapasztalt szintet ért el a fertőzöttségi ráta.

Csaknem tízezer fertőzöttet regisztráltak a múlt héten Norvégiában, ami 15 százalékkal magasabb érték, mint amit az azt megelőző héten jegyeztek fel. Az elmúlt két hétben ezzel az országban százezer lakosra átlagosan 346 koronavírus-fertőzött jutott az egészségügyi hatóságok adatai szerint. A fertőzöttek számának növekedése miatt a norvég kormány a közeli napokban egyelőre nem tervezi a korlátozások feloldását.

Koronavírus: Szlovákiában már ötéves kortól oltanak A szülő kérelme és a gyermekorvos jóváhagyása után már az 5 és 11 éves köztiek is megkaphatják a koronavírus elleni oltást .

Bent Höie egészségügyi miniszter ugyanakkor kitartott azon kormányzati elképzelés mellett, miszerint szeptember végéig immunizálni akarják a felnőtt lakosság 90 százalékát. "Ahogy közeledünk a kitűzött célhoz, feltehetően elkezdjük feloldani a korlátozásokat és elmozdulunk egy fokozott készültségben lévő, de rendesen működő társadalom irányába" - ismertette Höie.

Norvégia oltási kampányának üteme azonban elmarad skandináv szomszédaitól. Jelenleg a felnőtt norvég lakosság 77 százalékát oltották be teljes körűen. A kormány egyébként a múlt héten engedélyezte a 12 évesnél idősebb fiatalok beoltását, amit szakértők fontos lépésként értékeltek, tekintve a fertőzöttek magas számarányát a serdülői korcsoportban. Az oslói vezetés egyébként tömeges iskolai teszteléssel próbálja elejét venni annak, hogy egész osztályokat karanténba helyezzenek.

Svájcban ismét szigorítanak

Norvégiában eddig 170 858 fertőzött személyt azonosítottak, a koronavírus szövődményeiben 826-an haltak meg. A sokkal kedvezőbb fertőzöttségi mutatókkal rendelkező Dániában a korlátozásokat a tervek szerint pénteken oldják fel, Svédországban szeptember végén, Finnországban pedig októberben.

Nyugat-Európa számos országában már a járvány negyedik hulláma tombol. Fotó: Getty Images
Nyugat-Európa számos országában már a járvány negyedik hulláma tombol. Fotó: Getty Images

A járvány negyedik hullámával küzdő Svájcban a kórházak tehermentesítése céljából a kormány szerdán elrendelte, hogy szeptember 13-tól kezdődően csak oltási igazolvánnal rendelkezve lehet belépni bárokba, éttermekbe, illetve edzőtermekbe. "A helyzet továbbra is ingatag több mint 3500 napi esettel" - jelentette ki Alain Berset svájci egészségügyi miniszter berni sajtótájékoztatóján. "Az alternatíva az lenne, hogy mindent lezárunk, de minden tőlünk telhetőt megteszünk ennek elkerülésére" - hangsúlyozta Berset.

A svájci kormány ugyanakkor újabb utazási korlátozások elrendelését is tervezi. Ezek az intézkedések mindenek előtt a nem beoltott embereket érintenék karantén, illetve tesztelési kötelezettség formájában. Svájcban a járvány kitörése óta 802 048 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 10 940-en hunytak el a kórban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.