Koronavírus: mégsem fertőzi meg az agysejteket

Egy friss kutatás szerint az új típusú koronavírus mégsem fertőzi meg az emberi agysejteket.

Kinek kell 4. adag a koronavírus-vakcinából ?

A Cell című tudományos folyóiratban közölt tanulmány eredményei reményt keltenek, hogy a korábban véltnél felszínesebb, valamint helyreállítható a vírus okozta neurológiai károsodás - olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

Nem fertőzi meg a szaglósejteket

A kutatás ellentmond a korábbi munkáknak, amelyek szerint a vírus az orr felső mélyedéseiben lévő nyálkahártya neuronjait fertőzi meg, belégzéskor ide érkezik a kórokozó. A hártyán lévő szaglósejtek (OSN) teszik egyébként lehetővé az illatok érzékelését: szorosan együttműködnek az úgynevezett szusztentikuláris sejtekkel, amelyek a szaglósejtek munkáját segítik.

A belga és német kutatók munkája arra utal, hogy a vírus a szusztentikuláris sejteket fertőzi meg, a szaglósejteket nem. "Alapvető a különbség. Ha a szaglósejtek megfertőződhetnek, innen rövid az út a szaglógumóhoz, onnan az agyba" - mondta Peter Mombaerts, a német Max Planck Intézet frankfurti Neurológiai kutatóközpontjának vezetője.

Egy friss kutatás állítja, az új koronavírus nem fertőzi meg az emberi agysejteket.
Egy friss kutatás állítja, az új koronavírus nem fertőzi meg az emberi agysejteket. Fotó: Getty Images

Az agyban lévő szaglógumó az a hely, ahol az illatok idegi ingerületeit először feldolgozzuk. Ha a vírus ide behatolna, elméletileg az agy mélyebb rétegeibe is eljuthatna, ahol tartós károsodást okozna. Különösen azért, mert a szaglósejtekkel ellentétben a legtöbb neuron nem regenerálódik. Ha azonban a vírus a szusztentikuláris sejteket fertőzi meg, a károsodás rövidebb ideig tart. Mindkét útvonal magyarázhatja a szaglásvesztést, amely az új típusú koronavírus okozta COVID-19 pácienseinek nagyjából felét érinti. Közülük minden tizedik hosszú távon, talán örökre elveszti a szaglását .

A kutatócsoport megvizsgálta a COVID-19 más idegrendszeri tüneteit, köztük a fáradtságot és az úgynevezett agyi ködöt is. Nem vonják kétségbe, hogy a betegség érinti a központi idegrendszert, a vita arról szól, hogy a hatások azért lépnek-e fel, mert a vírus megfertőzi az idegsejteket, vagy valamilyen közvetett mechanizmus áll a tünetek mögött.

Az idegrendszeri károsodásokat új technológiával tanulmányozták a kutatók: agyalapi sebészettel vettek mintát a szaglóidegsejtekből és a szaglógumóból a kór következtében elhunyt betegektől, haláluk után nagyjából egy órán belül. 30 páciensnél állapították meg, hogy a vírus még mindig szaporodik, ami azt jelenti, hogy a betegség fertőző, akut szakaszában okozott halált. A 30 elhunyt közül csak hatnál találták meg a vírust a szaglóhártyában.

Furcsa viselkedése és zavart tudatállapota miatt került kórházba egy fiatal nő, néhány nappal az után, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. A különleges esetet kezelőorvosai részletesen dokumentálták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!