Koronavírus: karanténba került a szegedi kézilabdacsapat

Hatósági házi karanténba kerültek a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának játékosai, a szakmai stáb tagjai és a klub egyéb munkatársai is, miután egy, a klub szűkebb környezetébe tartozó személynél pozitív eredményt hozott a nála elvégzett koronavírusteszt.

A hírt maga a Csongrád megyei egyesület jelentette be hétfő délután honlapján. A közlemény szerint a felnőtt keretei edzéseit és egyéb hivatalos eseményeit is felfüggesztették. Mindez egyben azt is jelenti, hogy kétségessé vált a csapat és a francia Paris Saint-Germain eredetileg csütörtökre kiírt mérkőzésének megrendezése is a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. Az összecsapásnak a csongrádi megyeszékhely adna otthont.

A közlemény szerint az érintettek járványügyi elkülönítése haladéktalanul megtörtént, illetve tesztelésükről a klub intézkedett. Ezen felül a pozitív teszteredményről a hivatalos eljárásrendnek megfelelő tájékoztatták a Magyar Kézilabda Szövetséget, a kontinentális szövetség (EHF) illetékes szerveit, valamint a Budakalász, a Csurgó és a Veszprémi KKFT csapatait is, amelyekkel szemben a Szeged az elmúlt napokban vívott magyar bajnoki mérkőzést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!