Koronavírus: jó hír jött az új kínai vakcináról

A CanSinoBIO virálisvektor-technológiára épülő koronavírus elleni vakcinája nem okozott vérrögképződési problémákkal együtt járó, súlyos esetet az eddigi alkalmazása során - közölte a kínai gyártó.

Koronavírus: kicselezi-e az oltást az új mutáns? Olvassa el korábbi cikkünket!

A CanSinoBIO által gyártott koronavírus elleni oltóanyagban használt adenovírus különbözik az AstraZeneca, valamint a Janssen hasonló technológiára épülő oltóanyagaihoz használt adenovírusoktól. A kínai vakcinával kapcsolatban még egyetlen, vérrögképződési problémával együtt járó, súlyos esetet sem jegyeztek fel az eddigi, mintegy egymillió dózis beadásával összefüggésben. A közleményt a gyártó azt követően adta ki, hogy az AstraZeneca és a Janssen védőoltásainak alkalmazása kapcsán már több olyan esetről is beszámolt a sajtó, amelyek során az oltást követően egyeseknél ritka, de súlyos vérrögök alakultak ki.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A kínai vakcina esetében még nem volt vérröggel kapcsolatos probléma.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Mit kell tudni az oltóanyagról?

A CanSinoBIO korábbi közlése szerint az egyadagos oltóanyag, amelyet a kínai hadsereggel közösen fejlesztettek ki, a klinikai tesztek eddigi eredményei alapján 65,7 százalékos hatásossággal nyújt védelmet a COVID-19 -cel szemben. A súlyosabb megbetegedések kialakulása mindazonáltal az esetek 90,9 százalékban elkerülhető volt. Egy, a vakcina fejlesztésében kulcsszerepet betöltő tudós március elején a kínai állami televíziónak úgy nyilatkozott, hogy a védőoltás egy dózissal fél évre, míg egy második dózis beadását követően akár két évre is védelmet nyújthat a koronavírus ellen, az ismétlő oltásra ugyanakkor fél éven belül nincsen szükség.

A CanSinoBIO új típusú koronavírus elleni oltóanyaga egyébként negyedikként, február végén kapta meg a feltételes piaci engedélyt Kínában. Az oltóanyag virálisvektor technológiára épül, amelynek során a vírus génjeit egy másik, génmódosított vírus - adenovírus - segítségével juttatják az emberi sejtekbe, amelyek erre reagálva antitesteket termelnek. A többi, eddig engedélyezett kínai fejlesztésű vakcina ettől eltérően inaktivált, vagyis az emberi szervezetben szaporodásra képtelen koronavírust tartalmaz.

Koronavírus: okozhat-e vérrögöt a Janssen vakcinája? A válaszért kattintson ide!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.