Koronavírus: okozhat-e vérrögöt a Janssen vakcinája?

Nincs bizonyíték arra, hogy összefüggés lenne a Johnson and Johnson koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek között - jelentette be az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). A vizsgálat mindenesetre folytatódik.

Megérkezett az első Janssen-szállítmány Magyarországra - nézze meg a képeket!

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, a Johnson and Johnson gyógyszeripari vállalata, a Janssen által kifejlesztett koronavírus-vakcinával kapcsolatban is felmerült a vérrögképződés lehetséges kockázata. Az akkori közlés szerint négy alkalommal jelentettek tromboembóliás eseményeket - azaz érelzáródás veszélyével járó vérrögképződést - azoknál, akik ezt az oltóanyagot kapták meg. Az egyik eset halálos kimenetelű volt.

Az EMA illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) azonnal megkezdte az esetek kivizsgálását. Az uniós ügynökség szerint még nem világos, hogy van-e okozati összefüggés a Janssen-vakcina és a vérrögképződéses esetek között, ezért folytatják a megkezdett vizsgálatot. Az eredményekről az ígéretek szerint hamarosan tájékoztatnak. Az EMA ugyanakkor megerősítette, hogy a Janssen COVID-19 elleni vakcinájának előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Még nem világos, hogy van-e összefüggés a vakcina és a vérrögképződés között.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Felfüggesztették az alkalmazását

Az amerikai egészségügyi hatóságok kedden az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett egydózisú vakcina alkalmazásának felfüggesztését javasolták, miután már hat embernél felléptek a vérrögképződéses rendellenességek néhány nappal az oltást követően. Ideiglenesen felfüggesztette a vakcina beadását a Dél-afrikai Köztársaság is, Zweli Mkhize egészségügyi miniszter szerint mindaddig, amíg nem vizsgálják meg a megfelelő alapossággal, hogy van-e összefüggés a vérrögök és az oltóanyag között. Sajtóinformációk szerint az Egyesült Államok döntését követően Belgium és Hollandia is úgy határozott, hogy egyelőre nem kezdi meg a vakcina alkalmazását.

Késnek az európai szállítások

Az Európai Unióba (EU) hétfőn-kedden érkeztek meg az első vakcinaszállítmányok, azonban a vállalat az amerikai javaslatot követően úgy döntött, hogy késlelteti a vakcinák leszállítását Európába. Egy név nélkül nyilatkozó uniós szóvivő a Reuters hírügynökségnek arról beszélt, hogy az Európai Bizottság magyarázatot kért az amerikai gyógyszercégtől a koronavírus elleni vakcina uniós szállításának késedelméről szóló, "teljesen váratlan" bejelentésére. A szóvivő szerint a hír váratlanul érte a brüsszeli testületet, a vállalat ugyanis korábban megerősítette, hogy június végéig 55 millió adag oltóanyagot szállít az Európai Unióba.

Koronavírus: kicselezi-e az oltást az új mutáns? A válaszért kattintson ide!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!