Koronavírus: járványügyi káosz van kialakulóban itthon?

A Portfólió szerint a betegek felderítésében és elkülönítésében is nagy lemaradásban lehet a magyar járványügy. Mutatjuk, miért gondolják ezt.

Megkésett vagy hatóságilag soha el nem végzett koronavírus-tesztelésekről, a kontaktszemélyek tesztelésének, sőt elkülönítésének hiányáról, a háziorvosok hozzáállásának problémáiról és az egyéni felelősség fontosságáról is remek képet fest a Portfólió.hu három olvasójának beszámolóján alapuló cikke, melyben a hírportál arra a következtetésre jutott: a betegek felderítésében és elkülönítésében is nagy lemaradásban lehet a magyar járványügy. Mint írják, a járványügyi szakemberek és a döntéshozók napokban tett megnyilvánulásaiból sejthető, hogy a hazai tesztelési kapacitás elérte határait. Az olvasói történetekből azonban az is kirajzolódik, hogy már nemcsak a tesztelés, de a kontaktkutatás és a karantén elrendelése is egyre gyakrabban késik.

Ennyit számít az egyéni felelősségérzet

A lap beszámol többek között Béla álnevű olvasójának történetéről, aki egy igazolt koronavírus -fertőzött, a hatóság felé is leadott kontaktszemélyeként a mai napig szabadon járkálhatna, ha nem vonult volna önkéntes karanténba, amikor a barátjáról, Juditról kiderült a pozitivitása 5 nappal a találkozásuk után. Béla egyébként már elkezdett tüneteket produkálni, ezért nem várt tovább a hatóság embereire, és mivel a háziorvosa nem volt hajlandó megrendelni neki az egyébként kontaktoknak kötelező tesztet , így magánúton szűrette magát, ennek eredményére vár. Elmondásából kiderült, hozzá hasonlóan járt Judit is, akit a háziorvosa annak ellenére nem teszteltetett, hogy egyértelmű tünetei - magas láz, fáradtság, nehézlégzés - voltak és egy addigra igazoltan fertőzött kollégája.

Úgy tűnik, a hazai tesztelési kapacitás elérte határait.
Úgy tűnik, a hazai tesztelési kapacitás elérte határait. Fotó: Getty Images

A cikkben hangsúlyozták, mire Béla pozitivitása igazolt lesz, és izolálják, addig a feltételezett megfertőződésétől 10 nap telik el, azért csak ennyi, mert nem várt tovább a hatóságokra. És bár Judit pozitivitásának kiderülésekor a férfi önkéntes karanténba vonult, az addig eltelt öt napban legalább 25 emberrel érintkezett közvetlenül, hosszú időn át, zárt térben. Őket - ha igazolódik Béla pozitivitása - majd még ezt követően kereshetik a hatóság emberei, ám addig ki tudja, mennyi idő telik el és hány másik embert fertőznek meg azok, akik esetleg elkapták a férfitól a SARS-CoV-2 vírust.

Koronavírus: naponta ennyi magyar kér tesztet A koronavírus-járvány miatt naponta hétezren kérnek tesztet, ezért is kellett növelni a tesztek szállításához szükséges betegkocsik számát. A tesztek kiértékeléséhez a laboratóriumi kapacitás azonban elegendő - ismertette Müller Cecília országos tisztifőorvos. Kattintson a részletekért.

Kísértetiesen hasonló esetről számolt be egy Máté névre "keresztelt" olvasójuk is, akinél 6 nappal az után rendelték csak el a hatóságok a kötelező karantént, hogy ismerőséről kiderült, pozitív, és leadta őt kontaktszemélynek. Máté potenciálisan csak azért nem fertőzött meg másokat, mert saját felelősségére hivatkozva addig sem hagyta el a lakását. A férfinél azóta egyébként már jelentkeztek a tünetek. Mint a lapnak elmondta, "gondolkodott rajta, hogy magánúton beszerezzen egy tesztet, de mivel egyértelmű tünetei vannak, attól tart, hogy a magánintézmény nem végzi el a tesztet, miközben a háziorvos pont az egyébként enyhe tünetek miatt nem fog tesztet elrendelni".

A háziorvosokon múlik?

A portál által ismertetett harmadik történet csak még inkább megerősítette az előző kettőből is levonható következtetést: nagyon sok múlik a háziorvos hozzáállásán. Adott egy fertőzött édesanya, akinek a fia, Viktor és annak barátnője is szoros kontaktja volt. Utóbbinak a háziorvos azt mondta, csak akkor tesztelik őt, ha erről a járványügyi hatóság rendelkezik. Míg a férfi orvosa indokoltnak látta a tesztet, így el is végeztette azt. Az most ugorjuk át, hogy a fiatalokat csak a fertőzés igazolása utáni 3-4. napon helyezték hatósági házi karanténba, de mi a helyzet az egymással látszólag ellentétesen eljáró háziorvosokkal? Ekkora a mérlegelési lehetőségük vagy ennyit számít a hozzáállásuk? - polemizál a lap, mely még egy érdekes aspektusra rávilágít olvasója történetén keresztül.

Köztudott, hogy a kontaktszemélyeknek kötelező a 14 nap házi karantén, vagy a 2 negatív teszt, ha "szabadulni" akarnak. Az igazoltan koronavírusos anyuka azonban azt a tájékoztatást kapta, "a pozitív teszttől számítva 10 napon belül egy e-mailes nyilatkozat után (amelyben jó egészségi állapotról számol be), negatív teszt nélkül is elhagyhatja a karantént". A Portfólió ezzel kapcsolatban megkereste az operatív törzset, ám a cikk megjelenéséig nem kaptak választ. Megjegyzik azonban, hogy Viktor édesanyja nagyon enyhe tüneteket mutatott, és állítólag a lefutás kései szakaszában már nem olyan fertőző a vírus - ez magyarázhatja azt is, hogy a fia szoros kontaktként sem kapta el a betegséget.

Elavult tesztelési protokoll

"A Magyarországon érvényben levő tesztelési protokollt már csak nagyon kevés ország használja, mert az már nem alkalmas a vírus terjedésének megállítására" - írja a lap, emlékeztetve, ez a módszer addig lehetett hatékony, amíg kisszámú csoportos fertőzésekről volt szó. Szerintük nem tűnik igaznak az a napjainkban népszerű tévhit, hogy a több teszt miatt lett több beteg, úgy vélik, ez inkább fordítva van: a felfutó betegségszám okozott több tesztet, hiszen több gyanús esetnél és több kontaktnál automatikusan megnő a tesztek száma. Járványügyi szakemberekre hivatkozva megemlítik, már szerintük is rosszabb a detektálási arányunk a második hullámban, mint az elsőben, ami a fenti történetekkel együtt csak még inkább alátámasztja, hogy a hazai tesztelési kapacitások elérték határaikat . Úgy vélik, az még a kisebb gond, hogy az izolált kontaktokat nem tesztelik, az viszont már nagy baj, hogy a fenti példák szerint még csak nem is izolálják őket, vagy nagyon későn. "A teszteken belül megugró pozitivitási ráta is arra utal, hogy a járvány kicsúszott a hatóságok kezei közül" - állapítja meg a cikk szerzője.

Elhalaszthatják a szalagavató ünnepségeket. A Pedagóguskar szerint az iskolákban nagy az erre vonatkozó egyetértés. További részletekért kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Estig általában napos idő várható fátyol-, és gomolyfelhők kíséretében. A legtöbb felhő nyugaton, illetve északon, északkeleten várható, az említett tájakon estig még zápor, zivatar, néhol intenzívebb zivatar várható, majd este lecseng a legtöbb helyen a csapadéktevékenység. Viharos széllökés csak zivatar környezetében lehet. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra ezúttal nem kell számítanunk, ugyanakkor lesz olyan elem, ami ronthat az érzékenyebbek közérzetén.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra