Koronavírus: ilyen az orrspray-ként beadható vakcina

Mind az új típusú koronavírus okozta súlyos megbetegedés kockázatát, mind a vírus terjedésének veszélyét csökkenti állatkísérletek tanúsága szerint egy, a Lancasteri Egyetem kutatói által fejlesztett vakcina. Az oltóanyag különlegessége, hogy nem injekciós formában, hanem orron keresztül lehet a szervezetbe juttatni.

Mesterségesen létrehozott, hibrid antitestet tartalmazó orrspray-t fejlesztenek kutatók az Egyesült Államokban. Részletek itt.

"Tanulmányunk azt mutatja, hogy amennyiben a SARS-CoV-2-vírus behatolási kapujánál gerjesztünk helyi immunválaszt, úgy az lehetőséget kínál arra, hogy ne csupán a klinikai megbetegedést minimalizáljuk, de - ami talán még fontosabb - a vírus terjedését is visszaszorítsuk a fertőzöttekről a nem fertőzött személyekre" - idézi az intézmény közleménye a kutatást vezető dr. Muhammad Munirt, a Lancasteri Egyetem virológusát. A dr. Munir és csapata által fejlesztett vakcina alapját vektorvírusként a baromfipestis (Newcastle-betegség) kórokozója adja, amely képes ugyan replikálódni az emberi szervezetben, ezzel együtt azonban teljesen ártalmatlan. A tudósok úgy módosították a vírust, hogy az az új koronavírus tüskefehérjéjét is előállítsa, ezáltal elősegítve, hogy kialakuljon a mostani pandémiáért felelős vírus elleni immunválasz az oltóanyag hatására.

Előrelépést hozhat a COVID-19 elleni immunizálásban az orrspray formájában beadható vakcina
Előrelépést hozhat a COVID-19 elleni immunizálásban az orrspray formájában beadható vakcina.Fotó: Getty Images

Biztató eredmények

Oltóanyagukat a kutatók egyelőre hörcsögökön tesztelték, eredményeikről pedig az iScience-ben jelentettek meg tanulmányt. Az állatok egy részének orrába a vakcinát, másik részének orrába módosítatlan baromfipestis-vírust fújtak, majd megfertőzték őket az új koronavírussal. A beoltott rágcsálók tüdejében és orrváladékában szinten egyáltalán nem találták jelét, hogy a SARS-CoV-2 replikálódna, míg a kontrollcsoport hörcsögeinek mintáiból könnyedén ki lehetett mutatni a vírust. A vakcina ezen felül a koronavírus több új variánsa ellen is beindította semlegesítő antitestek termelődését, ami felveti a lehetőséget, hogy széles körű védelmet nyújthat embereknél alkalmazva.

Csökkentheti a globális egyenlőtlenségeket

Mint azt a közlemény megjegyzi, az orrspray-ként beadható vakcinának több előnyös tulajdonsága is van a hagyományos védőoltásokhoz képest. Ezek közé tartozik a módszer nem invazív jellege, akárcsak az, hogy helyi immunitást eredményez az orrjáratokban. Hasznos alternatívát jelenthet továbbá azok számára, akik félnek a tűktől, vagy esetleg valamilyen egészségügyi probléma miatt nem kaphatnak injekciót. Influenza ellen már létezik is emberi használatra bejegyzett intranazális vakcina, magyarán önmagában a beadás módja bizonyítottan hatékony. Végezetül érdemes megemlíteni, hogy az oltóanyag egy alacsony költségigényű alternatívát kínál a fejlődő országok ellátására, mivel elegendő hozzá az a már globálisan meglévő infrastruktúra, amelyet az influenza elleni oltásokhoz jelenleg is használnak világszerte.

"Ez egy izgalmas lépés a COVID-19 elleni vakcinafejlesztésben, hiszen megvan benne a potenciál, hogy javítsa a vakcinák elérhetőségét az emberek számára szerte a világban" - hangsúlyozta Jo Rycroft-Malone professzor, a Lancasteri Egyetem egészségügyi karának dékánja. "Mind ismerjük a vírusvariánsokban folyamatos ott rejlő veszélyt, hogy semmissé tegyék mindazt a hihetetlen munkát, amelyet az NHS (a brit egészségügyi szolgálat - a szerk.) a jelenlegi vakcinák kiosztása terén végez. Előzetes eredményeink arra utalnak, hogy a vírus csökkentett terjedési kockázata a vakcina termelést, tárolást és a pácienseknek történő beadást megkönnyítő jellegével együtt hatalmas különbséget jelenthet a pandémia elleni globális küzdelemben" - tette hozzá dr. John Worthington, a kutatócsapat tagja, a tanulmány társszerzője.

Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) immár a várandós nők számára is kifejezetten ajánlja a COVID-19 elleni védőoltás felvételét. A témáról ide kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, száraz idő várható helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északkeleti szelet főként hazánk keleti felén élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 18 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!