Koronavírus: hosszú szünet lehet a német óvodákban

A koronavírus-járvány lassítására bevezetett németországi korlátozások fokozatos lazítását és a vírus jelenlétének minél szélesebb körű, folyamatos megfigyelését javasolja állásfoglalásában a német nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina.

Németországban március közepe óta szinte teljesen leállt az élet a koronavírus-járvány miatt. A kijárási és egyéb korlátozások egyelőre április 19-éig maradnak érvényben. A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői szerdán egyeztetnek arról, hogy miként alakítsák a szabályokat április 20-ától. Angela Merkel kancellár azonban az előző héten több nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy a járvány elleni küzdelem következő szakaszának tervezéséhez kiemelten fontos lesz a Leopoldina véleménye.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Németország, koronavírus korlátozások, koronavírus intézkedések
Szájmaszkot viselő vásárlók Berlinben. Fotó: Getty Images

Meg kell előzni a túlterhelődést

A Leopoldina szerint a korlátozások lépésenkénti visszavonásának feltétele a járványügyi helyzet stabilizálása és alakulásának legszorosabb, lehetőleg valós idejű követése. Ezért el kell érni, hogy alacsony szinten állandósuljon az új koronavírus-fertőzöttek száma, ne fenyegesse túlterhelődés az egészségügyi ellátórendszert, valamint mindenki fegyelmezetten betartsa az óvintézkedéseket, azaz a tisztasági előírásokat, a távolságtartást és azt, hogy takarni kell a szájat és az orrot a közösségi közlekedésben és minden egyéb esetben, amelyben a távolságtartás nem biztosított - például az üzletekben és a hivatalokban.

Koronavírus: május közepéig marad a szigor a franciáknál - olvassa el a részleteket!

El kell érni azt is, hogy a tüneteken és a fertőzésveszéllyel járó kapcsolatokon alapuló koronavírus-tesztelési gyakorlat mellett országos és térségi reprezentatív felmérésekkel is monitorozzák a lakosság úgynevezett átfertőzöttségének mértékét és a vírussal szembeni ellenállóképesség alakulását. Ugyanis csak így lehet pontos helyzetértékelést és alapos előrejelzést készíteni, amely elengedhetetlen a döntések mérlegeléséhez. A szakemberek javaslata szerint emellett egy megvalósítható menetrendet és egy világos lépésekből álló csomagot kell készíteni a mindennapi élet fokozatos normalizálására. Így mindenkinek irányíthatóbbá és tervezhetőbbé válik az élet, ami hozzásegít a koronavírus-járvány súlyos megpróbáltatásainak elviseléséhez, az aktuális terhelés negatív lelki és testi hatásainak minimalizálásához - írták.

Ez lesz az oktatási intézmények sorsa

A 19 oldalas tanulmányban mindenekelőtt az oktatási rendszer, a közösségi élet, a közigazgatási intézményrendszer, valamint a gazdaság újraindításáról fejtettek ki javaslatokat. Az oktatási rendszerrel kapcsolatban kiemelték, hogy az otthoni tanulás tovább súlyosbítja az eleve erős társadalmi esélyegyenlőtlenséget, ezért vissza kell állítani az iskolák működését, amint csak lehet. A tanítás újraindítása az általános iskolák végzős évfolyamaiban a legfontosabb. A javaslat szerint először csak néhány alaptárgy oktatását indítanák újra, legfeljebb 15 fős csoportokban, a tanulókat pedig arcmaszk viselésére köteleznék.

A szakemberek szerint a középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben már szélesebb körben lehet támaszkodni a távoktatási módszerekre. Arról azonban gondoskodni kell, hogy a járvány miatt ne maradjanak el vizsgák, így például ne halasszák el az idei érettségit sem. Az oktatás mellett az összes további területre érvényes alapszabálynak kell lennie, hogy a koronavírus lehetséges terjedésének ellenőrzése céljából mindig kisebb csoportokat kell kialakítani, amelyek tagjai együtt tanulnak vagy dolgoznak, a pihenőidőt vagy ebédidőt is együtt töltik el, és nem érintkeznek más csoportokkal. A bölcsődékről és óvodákról ugyanakkor azt írták, hogy ezek az intézmények várhatóan tartós szünetre kényszerülnek, mert a kisgyermekek esetében nem lehet betartatni a maszkviselési és a távolságtartási szabályt.

A közéletről, az állami intézményekről, a közigazgatásról, a kultúráról és a szabadidő eltöltéséről kifejtették, hogy stabil járványügyi helyzetben és kellő körültekintéssel mindenütt újra be lehet majd indítani az életet. Például ismét lehet majd utazni vagy koncertre járni, de csak akkor, ha mindenki visel maszkot, a szervezőknek és szolgáltatóknak pedig biztosítaniuk kell a megfelelő távolságot az emberek között. A gazdasággal kapcsolatban pedig úgy vélik, arra kell törekedni, hogy a koronavírus-válság miatt elkerülhetetlen recesszió ne legyen túlságosan mély és minél hamarabb beinduljon a növekedés. Emellett a gazdaságpolitikában az eddiginél erősebben kell érvényesíteni a környezeti fenntarthatóság elvét - javasolják.

Egy olasz orvos szerint otthoni kezeléssel megakadályozható lenne, hogy sok koronavírusos beteg kórházban kössön ki - a részleteket olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!