Koronavírus: hatástalan a hidroxiklorokin

A hidroxiklorokin nem hat a koronavírus ellen - derült ki a témában végzett eddigi legnagyobb metaelemzésből a Neuenburgi Egyetem közlése szerint.

A koronavírus -járvány kitörése után nem sokkal számos pácienst kezeltek a malária ellen kifejlesztett szerrel, melynek hatékonyságáról azonban hamar kétségek támadtak, az elemzések ugyanis ellentmondásos eredményekhez vezettek. Egy friss kutatás szerint a szer hatástalan a koronavírus ellen.

Koronavírus: meddig marad meg a védettség? Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) a legfrissebb információk alapján új útmutatót adott ki a COVID-19-ből felépült betegek számára. Ebben arra is kitérnek a szakemberek, hogy mennyi ideig képes az egyszer már megfertőzödött személy ellenállni az új koronavírus ismételt támadásainak. Kattintson a részletekért!

Nem befolyásolja a betegek állapotát

Egy nemzetközi kutatócsoport a németországi Neuenburgi Egyetem és a svájci Lausanne-i Egyetem kutatói részvételével 29, összesen 33 ezer páciens adatait összegző tanulmányt értékeltek ki. Arra az eredményre jutottak, hogy a hidroxiklorokin önmagában nem befolyásolja a a kórházba került betegek halálozási arányát, a szer se nem növeli, se nem csökkenti a halálozás kockázatát. Ezért a betegek kizárólagosan hidroxiklorokinnal történő kezelése haszontalan - írják a szakértők a Clinical Microbiology and Infection című tudományos lapban.

A kutatók szerint a hidroxiklorokin nem javít a betegek állapotán. Fotó: Getty Images
A kutatók szerint a hidroxiklorokin nem javít a betegek állapotán. Fotó: Getty Images

"A hidroxiklorokint kezdeteben nagy mennyiségben alkalmazták az azitromicin nevű antibiotikummal vagy anélkül" - mondta Matthieu Mulot neuenburgi kutató a tanulmány vezető szerzője. A kutatás azonban bizonyította, hogy az azitromicin és a hidroxiklorokin kombinációja 27 százalékkal növeli a halálozás kockázatát.

Több, hidroxiklorokinnal végzett kutatást leállítottak május végén, miután svájci és amerikai kutatók egy negatív tanulmányt hoztak nyilvánosságra, bár ezt később csalás gyanúja miatt visszavonták. Egy brit és egy svájci kutatás azonban később ismételten bizonyította a hidroxiklorokin koronavírussal szembeni hatástalanságát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!