Koronavírus: ezek változnak hétfőtől

A koronavírus elleni védekezés első szakasza lezárult, így továbbléphetünk a második szakaszra. Két dologra azonban továbbra is figyelni kell: az idősek védelmére és a területi különbségekre - közölte Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter.

A koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet 50. napján megtartott Kormányinfón főként a szerdán meghozott kormányzati döntések részleteiről volt szó. A miniszter megerősítette, hogy a magyar egészségügy felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére is. A koronavírus elleni védekezés új szakaszában elkezdődhet a korábban megszokott élet fokozatos újraindítása.

koronavírus
Idősotthont ellenőriztek Hajdúszoboszlón. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A legfontosabb döntések

A koronavírus elleni védekezés második szakaszában is arra kérik az időseket, hogy csak indokolt esetben hagyják el otthonukat. A 65 év felettieknek fenntartott váráslási idősáv továbbra is érvényben marad, hossza nem változik. A boltok és szolgáltatások azonban ezentúl korlátozás nélkül működhetnek. Az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező lesz maszkot vagy más, az arc eltakarására alkalmas eszközt viselni, továbbá figyelni kell a minimum 1,5 méteres távolság megtartására.

Koronavírus: újabb 48 beteg és 12 halott itthon - kattintson a részletekért!

A parkolás továbbra is ingyenes lesz az ország egész területén. A koronavírus okozta helyzet miatt 500 főnél több embert vonzó rendezvényeket augusztus 15-éig nem tarthatnak. A szabadtéri múzeumok viszont megnyithatják kapuikat. A misék, temetések és esküvők a védőtávolság megtartásával megrendezhetőek május 4-étől, valamint engedélyezik a profi sportolók edzéseit is.

A magánegészségügyben már jövő hétfőtől felodják a koronavírus miatt bevezetett korlátozásokat, a közegészségügyi szektorban pedig 4 lépésben enyhítenek majd a szabályokon. Az is elhangzott, hogy a kormány a tervek szerint az év második felében újraindítja a gazdaságot. A miniszter kiemelte, hogy a munkahelyek védelme és teremtése továbbra is prioritás, ezért most nem visszafogni akarják a beruházásokat, hanem minél többet megvalósítani. A belföldi turizmus felélénkítése érdekében 2020 második felében nem kell majd idegenforgalmi adót fizetni.

Mi lesz az iskolákkal, óvodákkal?

Az iskolák, óvodák és bölcsődék újranyitásával kapcsolatban bizonytalanok vagyunk - közölte a miniszter. Mint mondta, június 2-áig biztosan nem kell és nem is lehet iskolába menni a korábbi szabályok szerint, az állam azonban gondoskodik a biztonságos gyermekfelügyelet feltételeiről. Az oktatás továbbra is digitális formában folytatódik. Megemlítette továbbá, hogy a koronavírus-járvány ellenére a lehető legkisebb kockázattal lebonyolíthatók az érettségi vizsgák. A jövő héten induló vizsgák során az elérhető legnagyobb biztonságot garantálják a diákoknak és a tanároknak is - tette hozzá.

Egy kutatás szerint több nő dolgozik a koronavírus-járvány frontvonalában, mint férfi - a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében olvashatja el!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

Az összefüggő felhőzet szakadozva, szétforgácsolódva továbbvonul délkelet felé, a nap hátralévő részében döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Néhol zápor, a Dunántúlon zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.