Koronavírus: ez jár a tanárnak, ha megfertőződik

Teljes összegű táppénzben részesülnek a tanárok, ha az iskolában fertőződnek meg az új típusú koronavírussal, vagy az intézményben feltárt esetek miatt kényszerülnek karanténba - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A miniszter elmondása szerint a nemrég lezárult nemzeti konzultáció során a szülők és a tanárok nagy többsége azt kérte, hogy szeptemberben - a koronavírus-járvány ellenére - a hagyományos rendben induljon el az oktatás. Erre azért volt lehetőség, mert számos tapasztalatot szereztünk a tavaszi hullám során - mutatott rá a tárcavezető.

Kizárt, hogy mindenhol megjelenjen

Koronavírus: van értelme az iskolai lázmérésnek? A válaszért kattintson ide!

A miniszter kiemelte, számoltak azzal, hogy az új típusú koronavírus egyes osztályokban megjelenhet, de azt kizártnak tartják, hogy mindegyikben felüsse a fejét a kórokozó. Mint mondta, Magyarországon több mint 13 ezer helyszínen folyik az oktatás-nevelés, és jelen pillanatban ezrelékben mérhető az érintettség.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus iskolák, koronavírus tanárok, koronavírus terjedése, koronavírus fertőzöttek, koronavírus táppénz, koronavírus karantén
Teljes táppénzt kap, aki a munkahelyén fertőződik meg. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Úgy vélekedett, hogy ezt a helyzetet uralni lehet egyes osztályok digitális oktatásra való áttérésével, illetve néhány intézmény esetében átmeneti szünet bevezetésével. Bejelentette továbbá, hogy azok a tanárok, akik a munkahelyükön kapják el a COVID-19-et, teljes táppénzre jogosultak - de nemcsak ők, hanem mindenki, aki ilyen helyzet miatt kényszerül otthoni karanténra.

Marad a telefonos gyógyszerfelírás

A miniszter azt is közölte, hogy véglegesen elérhető marad a telefonon keresztüli gyógyszerfelírás lehetősége. Az erről szóló rendeletet szerdán írta alá, amelynek értelmében megtartják a "rendkívül sikeres és népszerű" gyakorlatot a továbbiakban is. Tájékoztatása szerint a telefonon keresztül történő gyógyszerfelírás (telemedicina) sok százezer embernek nyújt kényelmes és biztonságos lehetőséget. Egyúttal arra biztatta az elsősorban a járványügyi szempontból veszélyeztetetteket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel a jövőben is, ezzel tovább csökkentve a koronavírus-fertőzés kockázatát. A vírussal szemben ugyanis minden lehetséges módon védekeznünk kell, az ország működésének megőrzése mellett - tette hozzá a miniszter.

Az iskolai lázmérők jóval olcsóbbak lesznek a lélegeztetőgépeknél, de így is sokba kerülnek majd - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +2 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Napközben főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!