Koronavírus: ekkorra válhat dominánssá az omikron

Néhány hónapon belül az új fertőzések több mint feléért a koronavírus omikron variánsa felelhet Európában - közölte csütörtökön az Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (ECDC). Mindazonáltal ez a vírusváltozat egyelőre még nem okozott súlyos megbetegedést a régióban.

A legfrissebb eredmények szerint a korábban véltnél hamarabb felbukkanhatott az omikron variáns Európában .

"Az ECDC által lefolytatott matematikai modellezés alapján arra lehet következtetni, hogy az elkövetkező néhány hónapon belül az omikron fogja okozni az összes SARS-CoV-2-fertőzés több mint felét az Európai Unió (EU) és az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén" - fogalmaz az ECDC közleménye, amelyet az Reuters hírügynökség szemlézett. Az EGT az EU 27 tagállamán felül Izlandot, Liechtensteint és Norvégiát foglalja magában. A becslés az omikron variáns rendkívül magas fertőzőképességére utaló korai tudományos adatokat tükrözi vissza. Ezek alapján az omikron terjedőképessége meghaladhatja a delta változatét, amelyet mindeddig az új koronavírus legfertőzőbb törzsének tartottak.

Néhány hónapon belül az omikron válhat a koronavírus domináns variánsává Európában
Néhány hónapon belül az omikron válhat a koronavírus domináns variánsává Európában. Fotó: Getty Images

Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy egyelőre nincsenek egyértelmű bizonyítékok az omikron variáns terjedőképességének meghatározásához. Maria van Kerkhove járványügyi szakértő, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) COVID-19-cel foglalkozó testületének technikai vezetője szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, várhatóan napokon belül megszületnek az ehhez szükséges adatok. Ezzel együtt csütörtökön Jean-Francois Delfraissy, a francia kormány vezető tudományos tanácsadója úgy foglalt állást, az omikron jövő év januárjának végén veheti át a delta variáns helyét.

Mint azt korábban megírtuk , az omikron variánst elsőként Dél-Afrikában és Botswanában fedezték fel november közepén, majd a WHO november 26-án vette fel a koronavírus aggodalomra okot adó variánsainak listájára. Csütörtökig 79 fertőzést regisztráltak Európában, ezek között pedig egyetlen súlyos, akár kórházi kezelést igénylő megbetegedés vagy haláleset sem szerepel. Az érintettek egyik része tünetmentes, másik részénél csupán enyhe panaszok jelentkeztek. Többségük fiatal és megkapta a védettséghez szükséges teljes oltássorozatot.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy a koronavírus omikron variánsa a többi változattal párhuzamosan, csendben alakult ki .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.