Koronavírus: ekkor válhat dominánssá az omikron

Az omikron vírusváltozat lehet a jövő hónaptól a koronavírus domináns mutációja Európában, megelőzve a delta variánst is - állítja Richard Neher, a Bázeli Egyetem kutatója.

Kínában rövid idő alatt két fertőzöttnél is kimutatták a koronavírus omikron variánsát .

Egyelőre kevés az omikron okozta fertőzés a kontinensen, de ha a variáns terjedése ebben az ütemben folytatódik, az omikron néhány héten belül dominánssá válhat - mutatott rá Neher az egyetem honlapjának adott interjúban. Kifejtette, az Egyesült Királyságból és Dániából érkező adatok szerint az omikron okozta fertőzések száma 3-4 naponta a duplájára nő, a terjedési sebessége pedig háromszor akkora, mint az eddig domináns delta variánsnak, mert az oltatlanok mellett az oltottak is megfertőződhetnek.

Emlékeztető oltásért állnak sorba emberek Glasgow-ban: az Egyesült Királyságban az omikron variáns miatt aggódva felgyorsították a megerősítő oltások programját
Emlékeztető oltásért állnak sorba emberek Glasgow-ban: az Egyesült Királyságban az omikron variáns miatt aggódva felgyorsították a megerősítő oltások programját. Fotó: Getty Images

Neher ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy bár az oltás nagyobb védelmet nyújt a delta, mint az omikron ellen, az oltottak - különösen azok, akik a harmadik, emlékeztető oltást is felvették - még mindig kisebb eséllyel mutatnak súlyos tüneteket, akkor is, ha az omikronnal fertőződnek meg. A kutató emellett figyelmeztetett a vakcinák globális elosztásában jelentkező egyenlőtlenségekre, melyeket "a lehető leghamarabb kezelni kell". Ezzel kapcsolatban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is számos figyelmeztetést adott ki, hangsúlyozva, hogy míg több országban mind ez idáig az egészségügyi dolgozók beoltása is várat magára, más államokban már az emlékeztető oltásokat is fel lehet venni.

Mint azt korábban megírtuk , a koronavírus elsőként Dél-Afrikában azonosított omikron variánsa immár Magyarországon is megjelent. Az új vírusváltozatot két fertőzöttnél is kimutatta a Neumann Labs, az eredményeket pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei is megerősítették. A laboratórium közleménye szerint a az omikron egy házaspárt fertőzött meg, amelynek tagjai nem jártak külföldön, így biztosan itthon kapták el a vírust.

Kedden reggel megérkezett az első vakcinaszállítmány , szerdán elkezdődhet Magyarországon az 5-11 éves korosztály oltása COVID-19 ellen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!