Koronavírus: bőven van vakcina itthon

Magyarországon továbbra is bőven van vakcina mindenkinek, akár a megerősítő harmadik oltásra is. Az 5-11 éves gyermekek oltására még csak a megrendelt mennyiség 9 százaléka érkezett meg, de a következő napokban további szállítmányokat várnak - közölte a kormányzati holnap csütörtökön.

Magyarország hosszú távú célja, hogy önellátó legyen oltóanyagokból, ezért épül Debrecenben a Nemzeti Oltóanyaggyár, ahol majd a - jelenleg még fejlesztés alatt álló - koronavírus elleni magyar vakcina gyártását is tervezik.

A most terjedő omikron variáns miatt mindenkinek javasolják a harmadik oltás beadatását, aki már négy hónapnál régebben kapta meg előző oltását - olvasható a koronavirus.gov.hu -n. A kórházi oltópontokon továbbra is elérhető mind az öt, még rendelkezésre álló vakcina (Pfizer, Sinopharm, Moderna, AstraZeneca, Janssen). A háziorvosoknál pedig az általuk leadott igények szerint érhetők el az egyes vakcinák.

A vakcinabeszerzések részletei

Magyarország az első uniós beszerzésben összesen 24 millió adag oltóanyagot rendelt, ebből 22 millió adag már megérkezett. Az első uniós vakcinabeszerzésben 10,8 millió adag Pfizer-vakcinát rendeltek, amely 2021. november végére érkezett meg - ezt a felnőttek, valamint a 12-17 év közötti korosztály oltásához használják.

Az első uniós beszerzésen túl Magyarország tavaly ősszel újabb 2 millió adag, gyermekek oltására alkalmas Pfizer-vakcinát rendelt, amely két év alatt, 2022-ben és 2023-ban érkezik meg. Az első gyermekvakcina-szállítmány 2021. december 13-án érkezett; akkor 138 ezer adag vakcina (69 ezer gyermek oltására elég) oltóanyag jött, januárban pedig összesen 150 ezer vakcina várható.

Pfizer-vakcinával oltanak be egy kislányt Székesfehérváron.
Pfizer-vakcinával oltanak be egy kislányt Székesfehérváron. MTI/Vasvári Tamás

A kormányzati honlapon kiemelték, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2021 decemberében bejelentette: az Európai Bizottság az omikron vírusvariáns megjelenése miatt újabb közös uniós Pfizer-vakcina beszerzést indít, amelyben Magyarország is részt vesz. Magyarország 9,5 millió adag Pfizert rendelt az újabb uniós beszerzésben, amelynek köszönhetően 2022 második fél évére újabb 3 millió adag, 2023-ra pedig 6,5 millió adag - ebből 1,5 millió adag gyermekek oltásához való - Pfizer-oltóanyag érkezhet hazánkba. A három beszerzésben tehát Magyarország összesen 22,3 millió Pfizer-oltóanyagot rendelt.

Adományozni is tudunk

Koronavírus: ebben más az omikron okozta hullám.

Megjegyezték továbbá, hogy a keleti vakcinák beszerzése révén "Magyarország más országokat megelőzve érte el" a lakosság több mint 50 százalékának az oltását, előbb kezdődhetett meg az ország és a gazdaság újraindítása, a korlátozások eltörlése és a harmadik oltások beadása. Arra is van elég vakcina, hogy szükség esetén adományokkal segítsenek Magyarország szomszédainak, szövetségeseinek, partnereinek, akiknek nincs elég oltóanyaguk. Jelenleg is több mint 10 millió adag vakcina áll még rendelkezésre - olvasható a cikkben.

A regisztrációs honlap és az online időpontfoglaló egyébként folyamatosan nyitva van. A háziorvosok a megyei oltási munkacsoportoknak jelezhetik vakcinaigényüket a praxisukban esedékes oltásokhoz. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is beadhatják az oltást.

Nem lehet elkerülni, hogy minden jelenlegi vakcinának ellenálló koronavírus-változat jelenjen meg - állítja egy neves amerikai virológus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.