Koronavírus: boltba is alig járnak Pozsonyban

Felszökött a SARS-CoV-2 vírussal újonnan diagnosztizált fertőzöttek és a COVID-19-ben elhalálozottak száma Szlovákiában - derült ki a szlovák egészségügyi minisztérium adataiból.

Az országban csütörtökön 114 újabb esetben mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), s így a korábbiakkal együtt már 977 fertőzöttet tartanak nyilván - jelentette be az egészségügyi tárca szóvivője csütörtökön. Az újonnan diagnosztizáltak napi átlaga két hete harminc körül, a múlt héten pedig ötven körül volt, az e heti számok azt valószínűsítik, hogy ezen a héten az átlag ennél is magasabb lehet. Ugyancsak emelkedésnek indult a betegségben elhunytak száma. Az öt és fél milliós Szlovákiában, ahol a hét első feléig két halálos áldozata volt a betegségnek, szerdán négy, csütörtökön pedig két újabb halálesetet regisztráltak, így a betegségnek már nyolc hivatalosan elismert halálos áldozata van. Az új halálos áldozatok többsége egy idősotthon lakója volt. COVID-19 miatt jelenleg 165 beteget kezelnek kórházban, heten vannak intenzív osztályon. A legfiatalabb beteg 1, a legidősebb 97 éves.

Gyorsul a koronavírus-járvány Romániában. Részletek itt.

Közben a vírus terjedésével összefüggésben elrendelt korlátozásoknak a hétköznapi életre és a gazdaságra gyakorolt negatív hatásai egyre érezhetőbbek az országban, ahol a kilátásokat tekintve sem a lakosság, sem a szakértők nem bizakodóak, amint azt a felmérések és elemzések mutatják. Egy, a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség által közölt felmérés szerint a lakosság több mint fele tart az új típusú koronavírustól, és a korábbi hetekhez képest nő azoknak a száma, akik aggódnak munkájuk elvesztése vagy anyagi helyzetük rosszabbra fordulása miatt.

Pozsonyban kiürült az óváros is
Pozsonyban kiürült az óváros is. Fotó: Getty Images

A gazdaság helyzetének alakulásával kapcsolatban nem derűlátó a pénzügyminisztérium sem, amelynek a héten közzétett vészforgatókönyve úgy becsüli, hogy ez évben több mint egytizedével visszaeshet a szlovák gazdaság teljesítménye. A szaktárca egyik prognózisa a gazdaság hosszú lábadozásával számol, eszerint a gazdaság teljesítménye még 2023-ra is 2,5 százalékkal a 2019-es szint alatt alakulna. A helyzettel összefüggésben a szaktárca szerdán bejelentette egy, a kormányhivatal égisze alatt működő gazdasági válságstáb létrehozását is, amelynek feladata a gazdaság újraindítási lehetőségeinek kidolgozása lesz.

A vírus terjedésével összefüggésben elrendelt korlátozásoknak a hétköznapi életre gyakorolt hatásai szinte mindenütt, de leginkább a korábban mindig nyüzsgő Pozsonyban szembeötlőek. Az ország legnagyobb - több mint félmilliós - városában, ahová naponta több százezren ingáztak munka után, meggyérült a forgalom az utcákon, megszűntek a forgalmi dugók, és a társadalmi élet helyszínének számító óváros, illetve a bevásárlóközpontok kísértetiesen üresek. A helyzetet jól szemlélteti, hogy a város ingyenes wifipontjainak forgalma ötödére, az új felhasználók tekintetében tizedére esett vissza.

A vírusválság és a vele járó korlátozások tekintetében nem bizakodóak a rendezvényszervezők sem, egyre több nyári rendezvényt mondanak le vagy halasztanak későbbre. Hasonló sorsra jutott az ország egyetlen nemzetközileg is elismert fesztiválja, a trencséni Pohoda, illetve a felvidéki magyar fiatalok legrégibb múltra visszatekintő rendezvénye, a gombaszögi nyári tábor is: mindkettő megrendezését egy évvel későbbre halasztották, a már megváltott belépők is akkorra lesznek érvényesek.

Szlovénia túl lehet a járvány csúcspontján

Szlovén járványügyi szakemberek szerint az ország túl van a járvány csúcspontján, ugyanakkor továbbra is az idősotthonokban a legrosszabb a helyzet. Szlovéniában 112 szeretetotthon működik, 90-ben nincs jelen a vírus, azokban az idősotthonokban azonban, ahova eljutott a fertőzés, több százra tehető a COVID-19-megbetegedések száma a bent lakó idősek és a személyzet körében. A halálos áldozatok háromnegyede is az idősotthonok lakói közül került ki.

Szlovéniában a kormány csütörtökön vitatja meg az első olyan csomagot, amely a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedések enyhítését tartalmazza, és amennyiben elfogadják azt, szombattól már életbe is léphet. A hivatalos közlés szerint Szlovéniában szerdáról csütörtökre 21-el, 1269-re emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma. Eddig 61-en haltak meg a járványban, az elmúlt 24 órában nem volt újabb haláleset. A diagnosztizált betegek közül 31-et ápolnak intenzív osztályon.

Horvátország nem enyhít a korlátozásokon

A szomszédos Horvátországban a legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 50-nel, 1791-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Eddig 35 halálos áldozata van a járványnak, közülük ketten az elmúlt 24 órában hunytak el. Az első fertőzés megjelenése óta 529 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Jelenleg 31 beteg van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen. Davor Bozinovic horvát belügyminiszter a sajtónak úgy nyilatkozott: miután vasárnap lejár a márciusban meghozott 30 napos kijárási korlátozás, az erre vonatkozó rendeletet nagy valószínűséggel meghosszabbítják.

Vili Beros egészségügyi miniszter a kormány csütörtöki ülésén azt mondta: a járványgörbe egyelőre egyenes, ugyanakkor arra kérte az állampolgárokat, hogy ne találgassanak a korlátozások feloldásának időpontját illetően. Ehelyett fogadják el, hogy az élet nem állt meg, csak megváltozott. "Türelmesnek kell lennünk még egy kicsit, mert az egészség mindennél fontosabb, maradjon mindenki továbbra is otthon" - tette hozzá.

Mit tegyünk, hogy a kijárási korlátozás ne tegye tönkre a kapcsolatainkat? Olvassa el az nlc.hu vonatkozó cikkét ide kattintva !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra