Koronavírus: az egészségügyi dolgozóknak már kötelező az oltás

Életbe lépett a kormányrendelet, mely szerint az egészségügyben dolgozóknak kötelező a védőoltás. Az első vakcinát legkésőbb szeptember 1-ig meg kell kapniuk.

A koronavírus-járvány további hullámainak megfékezése és a betegek védelme érdekében az egészségügyi dolgozóknak mostantól már kötelező a védőoltás felvétele - közölte csütörtök este a koronavirus.gov.hu . A kormányrendelet a Magyar Közlönyben is megjelent.

Koronavírus: mekkora eséllyel fertőződünk meg oltás után? Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mekkora eséllyel fertőződhetünk meg, kerülhetünk kórházba vagy halhatunk meg a koronavírus elleni védőoltás beadatása ellenére is. Mutatjuk, mekkora ezen események kockázata az immunizáltak körében. Kattintson a részletekért!

A közlemény felidézte, hogy Magyarországon az oltási program az egészségügyi dolgozók oltásával indult tavaly december végén, és az egészségügyi dolgozók túlnyomó többsége fel is vette a vakcinát. Mint megjegyezték, csak kevesen maradtak, akik még nem olttatták be magukat.

"Most őket is a védőoltás felvételére kérjük" - olvasható a kormányzati oldalon. Az egészségügyben dolgozók ugyanis fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek és egyúttal forrásai lehetnek a vírus közösségi terjedésének. "Oltásukra saját egészségük és a betegek egészségének védelme érdekében is szükség van" - rögzíttette a kommüniké.

Legkésőbb szeptember 1-ig meg kell kapniuk az első dózist

A részletekről közölték, hogy az egészségügyi dolgozók kötelező oltását a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is támogatja, és azt az Országos Kórházi Főigazgatóság is indokoltnak tartja mind az ágazatban dolgozók, mind a betegek és a hozzátartozóik egészségének védelme érdekében.

Sipos Renáta asszisztens előkészíti a kínai Sinopharm-vakcinát. Fotó: MTI/Balázs Attila
Sipos Renáta asszisztens előkészíti a kínai Sinopharm-vakcinát.Fotó: MTI/Balázs Attila

A védőoltás felvétele minden még be nem oltott az egészségügyi dolgozónak kötelező; beleértve az alapellátásban, a járóbeteg-szakellátásban, a kórházakban, a mentőknél, a gyógyszerellátásban, a diagnosztikában foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat, a betegszállítókat, és a magán egészségügyi szolgáltató által foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat is. Emellett az oltás kötelező mind az egészségügyi ellátást nyújtó szociális intézmények dolgozóinak, mind a szociális intézményekben egészségügyi ellátást nyújtó dolgozóknak, például idősotthonba bejáró orvosoknak - írták. A tájékoztatás kiemelte, hogy a még be nem oltott egészségügyi dolgozóknak legkésőbb szeptember 1-ig fel kell vennie az oltás első dózisát.

Arra is felhívták a figyelmet: az egészségügyi szolgáltatók nem hozhatnak létre új jogviszonyt olyan egészségügyi dolgozóval, aki nem veszi fel az oltást és meg kell szüntetni a jogviszonyt azzal az egészségügyi dolgozóval, aki megtagadja az oltás felvételét. A tájékoztatás kitért arra: a munkáltató felhívhatja az egészségügyi dolgozót arra, hogy igazolja a védőoltás felvételét és arra is, hogy a védőoltást a határidőig felvegye avagy az oltás alóli mentességet megalapozó orvosi szakvéleményt bemutassa.

"Az egészségügyi dolgozóknak ezúton is köszönjük a példamutató helytállást, amit a járvány elleni küzdelemben nyújtottak és azt, hogy jó példát mutatva túlnyomó többségük az elsők között vette fel a védőoltást" - áll a közleményben, amely beszámolt arról is, hogy azok az egészségügyi dolgozók, akik már több mint négy hónapja kapták meg a második oltásukat, már a harmadik oltást is kérhetik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a késő délutáni óráktól északnyugat felől elkezd határozottabban növekedni a felhőzet. A déli óráktól a Dunántúlon, majd később már a középső országrészben is előfordulhat zápor, zivatar. Az olykor megélénkülő délies szél délutántól egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, a Dunántúlon helyenként megerősödik. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 35 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!