Koronavírus árnyékában sportolnak Pekingben

A pénteken kezdődő pekingi olimpián 175 hivatalosan akkreditált résztvevőnek lett pozitív a tesztje.

Csak kedden 32 akkreditált személy adott pozitív koronavírus- tesztet a pénteken kezdődő pekingi téli olimpia helyszínén, ezzel az elmúlt hat napban 175 hivatalos személy produkált pozitív COVID-tesztet - jelentették be szerdán reggel a szervezők. A kínai fővárosba érkezőket már a repülőtéren tesztelik, majd minden nap legalább egy PCR-teszten át kell esni, csak akkor hagyható el a szállás.

dasdas
A koronavírus uralja a pekingi olimpiát. Fotó: Getty Images

Ugyanakkor szerdán reggel elindult a koronavírus-járvány miatt alaposan lerövidített, mindössze három napig tartó olimpiai fáklyafutás, de a lezárások miatt nem lehetnek nézők utak mentén. A láng Pekingből az olimpiai erdei park déli kapujától indult, és három fő versenyközpontot - a pekingi, a jencsingi és a csangcsiakoui zónát -, valamint a Nagy Fal egyes szakaszait érintve érkezik meg pénteken a megnyitó ünnepségre.

A váltófutásban közel 1200-an vesznek részt, többek között egészségügyi dolgozók, a tudományok, az oktatás és a kultúra területéről érkezők, valamint lesz - a fáklyafutás történetében először - robotok közötti váltás is, mégpedig a pekingi olimpiai park közelében, a Jungting-folyónál kétéltű és víz alatti gépek segítségével.

Az olimpián pozitív mintákat adókat a teszteredmény után még egyszer ellenőrzik. Ha az a teszt is pozitív, akkor karantén vár rá, ha pedig negatív, akkor következhet a harmadik PCR-teszt is, és ettől függ, hogy elkülönítik-e a többiektől.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!