Koronavírus: a súlyos betegek ellátása ennyibe kerül

Akár a társadalombiztosítás napi egymillió forintjába is kerülhet, ha valaki koronavírus-fertőzés, illetve COVID-19 következtében intenzív osztályos ellátásra szorul - hívta fel a figyelmet Daróczy-Gaál Ágnes, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke. A szakember szerint ezt a tényt is érdemes figyelembe venni, ha a védőoltás elfogadásáról beszélünk.

Milyen érveket lehet felsorakoztatni a koronavírus elleni védőoltások kötelezővé tételére pro és kontra? Részletek itt.

Fontos lenne, hogy az egészségügyi dolgozók példát mutassanak azzal az emberek számára, hogy mindannyian beoltatják magukat az új koronavírus ellen. Ezen felül járványügyi szempontból is számottevő az egészségügyi dolgozók átoltása, mivel ők egyben a fertőzés terjedésének lehetséges forrásai is - szögezte le az InfoRádiónak nyilatkozva Daróczy-Gaál Ágnes.

Egészségügyi dolgozót oltanak be koronavírus ellen a Szent János Kórház Kútvölgyi tömbjében január 5-én
Egészségügyi dolgozót oltanak be koronavírus ellen a Szent János Kórház Kútvölgyi tömbjében. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Hozzátette, azok az egészségügyi dolgozók, akik mindennapi munkájuk során COVID-19-betegekkel foglalkoznak, teljes mértékben oltáspártiak. A többi dolgozó körében akadnak még ugyanakkor oltásellenesek, illetve olyanok, akik tartanak a vakcinától. A járvány megfékezése érdekében ugyanakkor nekik is élniük kellene a védőoltás nyújtotta lehetőséggel.

A Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke kitért arra is, nem biztos benne, hogy célravezető lenne az oltás kötelezővé tétele. Ehelyett inkább a lakosság részletes tájékoztatásával lehetne növelni a vakcina elfogadottságát. "Érdekeltté kell tenni az állampolgárokat abban, hogy beoltassák magukat, megértetni velük, hogy milyen költsége van a kezelésüknek, ha megbetegszenek" - mutatott rá, kiemelve, hogy két-három hét intenzív osztályos kezelés mintegy 14-21 millió forintos költségbe kerülhet az államnak. A szakember szerint érdemes belegondolni, mi lenne, ha ezt a betegeknek saját maguknak kellene finanszírozniuk.

Kicsoda Karikó Katalin, és miért zseniális a szabadalmaztatott eljárása, amely megadta nekünk a koronavírus elleni vakcinát? A témáról bővebben társportálunk, az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Jobbára derült idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül, gyenge vagy mérsékelt légmozgással. Kissé több felhő a délnyugati határon lehet néhol. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!