Koronavírus: a spanyolok már a negyedik oltást kínálják

Spanyolországban a veszélyeztetett betegek már kaphatnak negyedik védőoltást is.

A spanyol egészségügyi minisztérium csütörtökön engedélyezte, hogy a más betegségük miatt súlyos fertőzés kockázatának kitett páciensek megkaphassák a koronavírus elleni védőoltás negyedik adagját. A szaktárca közleménye szerint a kijelölt csoportba tartoznak például a transzplantáltak, a dialízis vagy kemoterápiás kezelés alatt álló betegek. A második ismétlő oltásra öt hónappal az előző dózis beadása után kerülhet sor.

Pfizer-vezér: tavaszra lesz vakcina az omikron ellen Márciusra elkészül a Pfizer az új koronavírus omikron variánsa ellen optimalizált oltóanyaga fejlesztésével - árulta el Albert Bourla, az amerikai gyógyszergyártó cég vezérigazgatója.

Maximalizálták az antigéntesztek árát

Carolina Darias egészségügyi miniszter a nap folyamán jelentette be azt is, hogy kiterjesztik a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető dózisának korhatárát, így már minden 18 év feletti jogosult lesz rá. Ez mostanáig a 40 év felettiek számára volt elérhető, akiknek a 61 százaléka már élt a harmadik oltás lehetőségével.

Az oltási rendben további változást jelent, hogy a harmadik oltást a második után öt hónappal lehet kérni, az eddigi fél év helyett. Friss fertőzés után pedig legalább négy hetet kell várni, mielőtt valaki oltást kaphat.

A tárcavezető beszámolt arról is, hogy szombattól már nem lehet 2,49 eurónál (1043 forint) drágábban árulni antigénteszteket a gyógyszertárakban. A tesztek ára eddig átlagosan 5-10 euró között volt. Az egészségügyi minisztérium csütörtök esti jelentése szerint egy nap alatt 159 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma az országban az omikron variáns terjedése miatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.