Koronavírus: a kopasz férfiakra ezért veszélyesebb

Azt már több kutatás is megállapította, hogy a COVID-19 megbetegedés általánosságban súlyosabb tüneteket okoz a férfiaknál. Most pedig arra is fény derült, hogy azoknál különösen nagyobb a rizikó, akiknek ritkul vagy már teljesen kihullott a hajuk.

Ahogy arról a Házipatika.com is beszámolt, egy enzim tehető felelőssé azért, hogy a férfiak fogékonyabbak a koronavírus-fertőzésre és többen halnak meg közülük a COVID-19 megbetegedésben. De úgy néz ki, a biológia egy másik fronton sem áll a férfiak mellett: a Brown Egyetem tudósai arra a megállapításra jutottak, hogy az androgén , vagyis férfi nemi hormonok is szerepet játszhatnak abban, mennyire súlyos egyeseknél a kór lefolyása.

A kopaszodást okozó férfi nemi hormonok a COVID-19 lefolyását is súlyosbíthatják. Fotó: Getty Images
A kopaszodást okozó férfi nemi hormonok a COVID-19 lefolyását is súlyosbíthatják. Fotó: Getty Images

Két spanyol kutatás alanyainak egészségügyi adatait elemezték: az egyiknél a COVID-pozitív férfiak 79 százaléka kopasz volt, a másiknál pedig 71 százalék volt az arányuk, ami szintén meglehetősen magas. Ez alapján azt feltételezik, hogy a foltos kopaszodás hátterében álló androgén hormonok emelkedett szintje kedvezőbb feltételeket teremt a koronavírus elszaporodásához. A kopaszodás pedig egyfajta figyelmeztető jele lehet annak, hogy ha az illető megfertőződik a SARS-CoV-2 vírussal, súlyosabb panaszokra kell számítania. Ezt "Gabrin-jelnek" nevezték el dr. Frank Gabrin, a koronavírus első amerikai orvos áldozata után, aki szintén kopasz volt.

A tanulmány vezető szerzője, dr. Carlos Wambier kifejtette, hogy további kutatásokat szeretnének folytatni az irányban, hogy vajon ez az összefüggés azoknál a nőknél is fennáll-e, akiknek szervezete valamilyen alapbetegség miatt szintén több férfi nemi hormont termel. Amennyiben pedig valóban beigazolódik a kapcsolat a COVID-19 és az androgén hormonok között, akkor ez egy új terápia alapját is jelentheti. Egyes daganatos betegségek esetében (például prosztatarák ) már alkalmazzák az úgynevezett androgén-deprivációt, és az első tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a koronavírus-fertőzötteknél is eredményes lehet.

Krónikus betegsége miatt másfél éve ki sem mozdult otthonról, mégis koronavírusos lett egy román férfi - számolt be róla az nlc.hu .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra