Koronavírus: a gyerekek fertőzik meg a családot?

Nem befolyásolja a koronavírus-fertőzés súlyos tüneteinek megjelenési kockázatát az, hogy az érintett felnőtt háztartásában lakik-e gyermek - állapították meg brit kutatók.

A szakértők kilencmillió, 65 év alatti felnőtt február és augusztus közötti adatait elemezték, hogy összehasonlítsák a gyerekkel és a gyerek nélkül élők koronavírus miatti súlyos tüneteinek kockázatát. Megállapították, hogy a 18 év alattiakkal való együttélés nem növeli annak rizikóját, hogy valaki súlyosan megbetegedjen, vagy esetleg meghaljon az új koronavírus okozta COVID-19 következtében.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus gyerekek, koronavírus fiatalok, koronavírus terjedése, koronavírus fertőzöttek
A gyerekek nem jelentenek többletkockázatot a család egészségére nézve. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A halálozási kockázat még alacsonyabb is

A Londoni Higiéniai és Trópusi Betegségek Intézete (LSHTM) és az Oxfordi Egyetem kutatói arra jutottak, hogy általános iskolás korú vagy annál fiatalabb gyerekekkel együtt élő felnőttek esetében nem nagyobb a koronavírus-fertőzés vagy annak következtében a kórházba kerülés esélye. Épp ellenkezőleg: ők mintegy 25 százalékkal kisebb valószínűséggel halnak meg COVID-19 következtében, mint a gyerek nélkül élők. A tudósok úgy vélik, ennek hátterében az egészségesebb életvitel állhat, amely a gyerekeket nevelőket jellemzi egy korábbi vizsgálat szerint.

Koronavírus: nem mindig kapják el a családtagok - a részletekért kattintson ide!

A középiskolás korú gyerekekkel élő felnőttek esetében kissé - 8 százalékkal - nagyobb az új típusú koronavírussal való megfertőződés esélye, de a kórházba kerülés rizikója nem emelkedik. Ezeknél a felnőtteknél pedig már 27 százalékkal kisebb a kockázata a betegség miatti halálnak. Vélhetően ők is egészségesebbek, mint a hasonló korú gyerektelenek.

Folytatódik a kutatás

Az egyelőre még nem publikált tanulmány a február és augusztus közötti időt vizsgálta, tehát átfogta azt az időszakot is, amikor a brit iskolák nyitva voltak, és azt is, amikor március 20. után nagyrészt bezártak és csak néhány gyerek látogatta az intézményeket. Szintén magában foglalta a nyári szünetet is, de az iskolák szeptemberi újraindítását már nem. A tudósok munkájuk során figyelembe vettek olyan tényezőket is, mint a dohányzás, a társadalmi-gazdasági nélkülözés, az etnikum és a krónikus egészségügyi problémák. A kutatócsoport viszont az új típusú koronavírus megfékezését célzó, újabb korlátozások bevezetése után is folytatja az adatelemzést - közölte Ben Goldacre, az Oxford Egyetemhez tartozó DataLab igazgatója.

Nyugtalanító dolog derült ki a koronavírus terjedéséről - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!