Koronavírus: 120 ezer új fertőzött a világban

Tavaly év vége óta már több mint 7,36 millió embert fertőzött meg és 416 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 3,45 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.

A legtöbb koronavírus -fertőzöttet és áldozatot továbbra is az Egyesült Államokban tartják számon: az amerikaiak már több mint 2 millió igazolt esetről és csaknem 113 ezer halottról tudnak. A második legtöbb eset a braziloknál van: Brazília már több mint 772 ezer koronavírusos esetet és mintegy 39700 áldozatot jelentett eddig.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus világjárvány, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus halottak száma
Maszkot viselő férfi a moszkvai repülőtéren. Fotó: Getty Images

Az európai országok közül Oroszországban van a legtöbb beteg - több mint 493 ezer -, a legtöbb áldozatot pedig az Egyesült Királyságban szedte az új kór Európán belül: a briteknél már 41 ezren haltak meg a koronavírus-járvány kitörése óta. India 276 ezer igazolt esetről és 7745 áldozatról, Spanyolország 242 ezer fertőzöttről és 27 ezer elhunytról, Olaszország pedig csaknem 236 ezer megbetegedésről és 34 ezer halálesetről számolt be csütörtök reggelig.

A 10 legérintettebb ország közé tartozik még Peru - csaknem 209 ezer regisztrált esettel és mintegy 5900 áldozattal -, valamint Franciaország is. Ez utóbbi országban eddig 192 ezer embernél mutatták ki az új típusú koronavírust , és több mint 29 ezren vesztették életüket a járvány idején.

A koronavírus-járvány által legérintettebb országok listájának 10. helyén továbbra is Németország áll. Innen több mint 186 ezer fertőzöttről és 8752 áldozatról adtak hírt csütörtökig.

Koronavírus: sokkal többen lehetnek ellenállók, mint gondolták - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!