Koronavírus: 103 ezer új eset a világban

Az elmúlt 24 órában több mint 103 ezer új koronavírus-fertőzöttet és mintegy 5200 újabb áldozatot regisztráltak világszerte.

Tavaly év vége óta már csaknem 5,7 millió embert fertőzött meg és több mint 355 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus . Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 2,35 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből. A legtöbb koronavírus-fertőzöttet és áldozatot továbbra is az Egyesült Államokban tartják számon: az amerikaiak már csaknem 1,7 millió igazolt esetről és több mint 100 ezer halottról tudnak. A második legtöbb beteg a braziloknál van: Brazília csaknem 412 ezer koronavírusos esetet és mintegy 25600 áldozatot jelentett eddig.

Ilyen a helyzet Európában

Az európai országok közül Oroszország jelentette a legtöbb koronavírusos beteget - több mint 370 ezret. Tegnap azonban bejelentették, hogy Moszkva hétfőtől megkezdi a járványügyi óvintézkedések enyhítésének második körét. Ez azt jelenti, hogy megnyitják a parkokat, valamint engedélyezik a sétát és a szabadtéri sportolást is - időbeosztási és maszkviselési kötelezettség mellett. A 65 évnél idősebb és a krónikus betegek is elhagyhatják otthonukat. A parkok közül egyedül a Kreml melletti Zarjagyje marad zárva. Sportolni reggel 9-ig korlátozás nélkül lehet majd, sétálni pedig 9 és 21 óra között, de csak hetente háromszor indulhatnak a moszkvaiak. A városvezetés két hét után dönt majd arról, hogy engedélyezhető-e a korlátozás nélküli séta az orosz fővárosban.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus világjárvány, koronavírus halottak száma, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus korlátozások enyhítése
Maszkot viselő járókelők Moszkvában. Fotó: Getty Images

A legtöbb áldozatot Európán belül az Egyesült Királyságban szedte az új kór: a briteknél már 37542-en haltak meg a koronavírus-járvány kitörése óta. Spanyolország 236 ezer koronavírusos esetet és 27 ezer áldozatot, Olaszország 231 ezer fertőzöttet és 33 ezer halottat, Franciaország pedig 183 ezer beteget és mintegy 28600 elhunytat jelentett csütörtök a reggelig. A franciáknál több mint két héttel ezelőtt kezdődött az általános karantén fokozatos feloldása, a kóházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma pedig azóta is folyamatosan csökken. Ezért a francia kormány jövő héttől a kijárási korlátozások további enyhítését tervezi, elsősorban a járvány által kevésbé sújtott, zöld színnel jelölt megyékben.

A 10 legérintettebb ország közé tartozik még Németország - több mint 181 ezer regisztrált esettel és 8428 áldozattal -, valamint Törökország is. Ez utóbbi országban továbbra is ezer körüli az új fertőzöttek napi száma - immár 10 napja 948 és 1186 között ingadozik. A törökök eddig csaknem 160 ezer embernél mutatták ki az új típusú koronavírust, és 4431-en vesztették életüket a járványban.

Indiában gyorsan terjed a kór

A koronavírus -járvány által legérintettebb országok listájának 10. helyén továbbra is India áll. Innen már több mint 158 ezer fertőzöttről és 4534 áldozatról adtak hírt csütörtökig. Egy nap alatt tehát több mint 6 ezer új esetet és 188 újabb elhunytat regisztráltak az országban.

Várják a turistákat a görögök, de nem lesz túl kényelmes az utazás a durva szabályaik miatt - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!