Koronavírus: milyen gyakran kell emlékeztető oltás?

Egyelőre a szakemberek is csak találgatni tudnak, hogy a koronavírus elleni hosszú távú védekezés a védőoltások hatékonyságának és a vírus mutálódásának függvényében hogyan alakul majd.

A koronavírus elleni emlékeztető oltások megjelenése óta vita tárgya, hogy az alapimmunizáláson átesett oltottaknak milyen gyakran lesz érdemes beadatniuk maguknak a booster vakcinát. Az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) igyekszik mielőbb dűlőre jutni a kérdést illetően, ám tanácsadó bizottságának tagjai szerint a járványhelyzet képlékeny, illetve még mindig sok az ismeretlen tényező és a megválaszolatlan kérdés.

Éppen ezért egyelőre nincs olyan stratégia, amit minden kétséget kizáróan követni kellene. A bizottság több tagjai is kételyeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az évenkénti ismétlő oltás lehet-e a megfelelő járványügyi stratégia az egészséges felnőttek és gyermekek esetében – írta meg az NBC News.

koronavírus elleni védőoltás ampullában és fecsekndőben
A védőoltás továbbra is hatékony fegyver a vírus ellen. Fotó: Getty Images

Nem influenza, ezért talán a megelőzése is eltér

Az FDA közelmúltbeli tájékoztatójában olyan dokumentumok szerepeltek, amelyek évenkénti emlékeztető oltást javasolnak, mégpedig a koronavírus éppen domináns változatát célzót – hasonlóan az évenkénti influenza elleni oltáshoz.

Az influenzával ellentétben azonban – ami jellemzően, a téli hónapokban terjed – a koronavírus folyamatosan mutálódik, és nem produkál kiszámítható szezonális mintázatot – érvelnek a szakemberek. Éppen ezért egyesek szerint elég lenne az évenkénti emlékeztető oltás, mások szerint viszont nem. Olyan is van, aki szerint minden az aktuális helyzettől függ majd.

Korai még választ várni?

„Lehet, hogy évenkénti oltásra van szükség, de az is lehet, hogy nem. Nekem úgy tűnik, hogy még nagyon korai lenne választ adni erre” – idézte az NBC News Cody Meissnert, a Tufts University School of Medicine gyermekorvosát. 

Más szakemberek amiatt aggódnak, hogy az emberek mennyire lennének védettek a vírussal szemben, ha áttérnének az éves oltási rendre, valamint, hogy nem lenne-e jobb várni a hatékonyabb vakcinákra. Az is felmerült, hogy ha ősszel kínálják fel a védőoltást, az azt jelentené, hogy az emberek az év más időszakában nem kaphatnák meg, vagyis csak korlátozott ideig lenne lehetőségük arra, hogy védettséget szerezzenek.

Közben a National Institutes of Health prezentációjában beszéltek a koronavírus elleni oltások következő generációjáról is, amely széles körű védelmet nyújt a vírus ismert és egyelőre ismeretlen törzseivel szemben. Ezekre az oltóanyagokra ugyanakkor még sokat kell várnunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!