Koronavírus: a legtöbb megyében romlani fog a helyzet

Országos átlagot tekintve tovább növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja minden vizsgált településen az emelkedett tartományba esik.

A 49. héten a vizsgált városok többségénél emelkedő tendencia figyelhető meg. Budapest mindhárom szennyvíztisztító telepének ellátási területén, a Budapest környéki agglomerációs településeken, valamint Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Salgótarjánban, Szegeden, Szekszárdon, Szolnokon, Veszprémben és Zalaegerszegen. A mért eredmények kilenc helyszínen stagnáló tendenciát mutatnak, csökkenés egyetlen vizsgált mintavételi helyen sem mérhető. 

43 beteg halt meg a héten

Eddig összesen 6 millió 420 ezren vették fel itthon a koronavírus elleni oltást, az elmúlt héten több mint ötezer új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 2 176 249 főre emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma. Egy hét alatt 43-an haltak meg a betegség következtében, az elhunytak száma így 48 380 főre emelkedett.

A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 2 114 134-an vannak, az aktív fertőzöttek száma pedig 13 735 fő. Jelenleg 1124 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen – számol be a legfrissebb adatokról a kormányzati tájékoztató oldal.

Magyarországon a járvány jelenleg mérsékelten zajlik, ami köszönhető a magas átoltottságnak is. A vírus továbbra is a beoltatlanokat veszélyezteti a legjobban, ezért a szakemberek őket továbbra is az oltás felvételére kérik. A megerősítő oltás felvétele mindenkinek ajánlott, aki négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltóanyagot. A vakcina továbbra is kérhető a háziorvostól, házi gyermekorvostól, valamint felvehető a kórházi oltópontokon, ahová péntekenként időpontfoglalással és anélkül is lehet menni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!